Sajtóhír – A Füveskönyvek c. előadásunk a Csokonai Színházban

Füveskönyvek A Gyulai Várszínház előadása a Csokonai Színházban A Gyulai Várszínház tavalyi, 49. évadának egyik sikeres bemutatója volt a Füveskönyvek című felolvasó színházi előadás. A XX. század három írógéniusza Hamvas Béla, Márai Sándor és Weöres Sándor írásaiból válogatta össze az estet Rideg Zsófia dramaturg. A szövegeket a kitűnő színész Helyey László tolmácsolta, az ezekhez illő

Február a Gyulai Várszínházban

Egész hónapban látható Bukta Imre képzőművész januárban nyílt kiállítása a Kamaragalériában. A Munkácsy-díjas művész egyedi látásmódja, az általa képviselt úgynevezett mezőgazdasági művészet azt a vidéki Magyarországot mutatja be, amely ritkán szokott a divatos festők témája lenni. A falusi lét mindennapjait ironikusan ábrázoló alkotások nagyon közel hozzák a látogatóhoz a Pannon táj és a benne élő

Január a Gyulai Várszínházban

2013-ban rendezik meg a jubileumi, 50. nyári évadot a Gyulai Várszínházban. Az ünnepi évad előkészítése ezen időszak feladata. Ezek mellett januárban is folytatódnak a kamaratermi programok. Január 10-én 18:30 órakor nyílik Bukta Imre Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Kamaragalériában. Bukta Imre sajátos helyet foglal el a magyar képzőművészeti élet palettáján. Autodidakta képzőművészként kezdett. Elsősorban a vidéki

Ráadás karácsonyi koncert Kelemen Barnabással

A Gyulai Várszínház ráadás karácsonyi koncerttel lepi meg az érdeklődőket december 20-án, amelyre minden zenerajongót szeretettel várnak. Vendégük lesz Magyarország egyik legjelentősebb, Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművésze, Kelemen Barnabás. A karácsonyi koncerten a népszerű művész virtuóz darabokkal kápráztatja el a közönséget. Műsoron szerepelnek Bach, Ysaye, Bartók és Paganini szóló hegedűre írt versenyművei.

December a Gyulai Várszínházban

Az év utolsó hónapja elsősorban a szeretetről és az ajándékozásról szól. A Gyulai Várszínház decemberben olyan ünnepi műsorokkal várja az érdeklődőket, amelyek ajándékok lesznek a nézőknek. December 19-ig még megtekinthető az a különleges kiállítás, amely a magyar képzőművészet konstruktivista művészeit mutatja be a XX. századból Magyar Geometrikus Művészet címmel. Joseph Kádár, az évtizedek óta Párizsban

A Gyulai Várszínház 50. évfordulója alkalmából egy új logó készült

A Gyulai Várszínház 50. évfordulója alkalmából egy új logó készült a 2013-as évadra. Az új embléma színei a színház eddigi logóját idézik, míg alakja a római ötvenes szám, azaz L, mely egyszerre tükrözi a színház jubileumi, 50. évadát és a gyulai vár alakját. Felhívás! A jubileumi évad alkalmából a Gyulai Várszínház kiállítást rendez az elmúlt

Ádták át a Gyulai Várszínház 49. évadának művészeti díjait

2012. november 14-én este a színházi előadás előtt adták át a Gyulai Várszínház 49. évadának művészeti díjait. A Gyulai Várszínház és Gyula Város Önkormányzata Sík Ferenc – nívódíjat Blaskó Péter színművésznek a Mórok című bemutató Achmed szerepének magas szintű megformálásáért. A díj átadására később kerül sor Blaskó Péter színházi elfoglaltsága miatt. A díjat Dr. Görgényi

November a Gyulai Várszínházban – satóanyag

Kezdődik a 2012/2013-as kamaratermi szezon a Gyulai Várszínházban. Az őszi-téli-tavaszi időszakban hetente színvonalas színházi előadásokkal, előadói estekkel, koncertekkel, kiállításokkal várják a kultúra iránt érdeklődőket. 2012. november 8-án 1830-kor a Várszínház Kamaragalériájában nyílik egy értékes képzőművészeti kiállítás Magyar Geometrikus Művészet címmel. Joseph Kádár, az évtizedek óta Párizsban élő konstruktivista festő és műgyűjtő bocsátja a Gyulai Várszínház

November a Gyulai Várszínházban – satóanyag

Kezdődik a 2012/2013-as kamaratermi szezon a Gyulai Várszínházban. Az őszi-téli-tavaszi időszakban hetente színvonalas színházi előadásokkal, előadói estekkel, koncertekkel, kiállításokkal várják a kultúra iránt érdeklődőket. 2012. november 8-án 1830-kor a Várszínház Kamaragalériájában nyílik egy értékes képzőművészeti kiállítás Magyar Geometrikus Művészet címmel. Joseph Kádár, az évtizedek óta Párizsban élő konstruktivista festő és műgyűjtő bocsátja a Gyulai Várszínház