A Gyulai Várszínház a legrégebbi magyar várszínház. 1964 óta működik Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházában, a város más helyszínein, utcáin és terein. A június végétől augusztus közepéig tartó évad csaknem minden napján színes programokkal várjuk nézőinket. Az elmúlt évtizedek újabb hagyományainak megfelelően csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti programsorozatot kínálunk, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít minőségi nyári művészeti élményeket, igényes szórakozási lehetőségeket. A sok-sok szórakoztató, vidám, zenés produkció mellett repertoárunkban számos olyan előadás is található, amely úgy szórakoztat, hogy közben el is gondolkodtat, jó esetben kimozdít a hétköznapi rutinjainkból, beidegződéseinkből, a ránk kényszerített vagy önként vállalt sémáinkból, és felráz, sőt fel is szabadít bennünket. Ahogy szlogenünk hirdeti: Gyulai Várszínház – Ahol a művészet felszabadít. A látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, a néptánc, a kortárs táncjáték, a bábszínház, a jazz, a blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival színvonalas, komolyzenei és irodalmi programokkal várjuk a látogatókat. Az utóbbi években a legnevesebb hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek színházunk színpadjain.

Az átlag 45-50 produkciót felvonultató összművészeti programsorozat kitüntetett előadásai minden évben a 4-5 saját bemutató. Ezek között az elmúlt években, a legrégibb, hatvanas-nyolcvanas évekbeli hagyományainkhoz visszatérve, több kortárs magyar szerző műve, s azok között több ősbemutató is megtalálható.

Az összművészeti fesztivál keretein belül rendezzük meg a Shakespeare Fesztivált július elején. Célunk, hogy legyen Magyarországon egy olyan rangos, nemzetközi fesztivál, ahol a hazai és külföldi legjelentősebb Shakespeare-előadások közül látható néhány.

Az elmúlt évek új kezdeményezése, hogy a fesztivál során két-háromnapos 5-6 előadásból álló programsorozattal egy-egy nemzeti klasszikusunknak életművére is ráirányítjuk a figyelmet. Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor után idén Szabó Magda következik.

Augusztus első hetében pedig Erdélyi Hét címmel egy olyan színházi fesztivált szervezünk immár negyedik éve, melynek keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház jobbnál jobb előadását láthatja a közönség.

Nem titkolt célunk a magyar színházi kultúra gazdagságát, sokszínűségét, különböző értékeit megmutatni a gyulaiaknak, az idelátogató üdülővendégeknek, a kulturális turizmus híveinek.

Az utóbbi két évtizedben a Gyulai Várszínház tevékenysége nem korlátozódik a nyári közel két hónapra csupán: októbertől áprilisig tartó őszi-téli-tavaszi évadában a fenti törekvéseket kamaratermi körülmények között képviseli. Így biztosítunk Gyula város és tágabb vonzáskörzete (a délkeleti országrész) közönségének, a városba látogató üdülővendégeknek télen-nyáron tartalmas és felemelő szórakozási lehetőségeket.