“Ez már feltámadás” – Trianon 100 címmel készül Szilágyi Enikő, Erdélyből származó, játékával és énekével a legrangosabb nyugat-európai színpadokat is meghódító színművésznő előadói estje. Bemutató a Gyulai Várszínház színpadán augusztus 5-én, az Erdélyi Hét keretében. A felvételen Karinthy Frigyes híres Levél kisfiamnak című írását, Farkas Árpád Dúdoló és Szőcs Géza Esti ima című versét mondja, illetve énekli el. Így emlékezünk és emlékeztetünk. Zene: Cári Tibor, zongora: Cári Tibor, cselló: Szabó J. Attila.videó: Kiss Zoltán

Gyulai Várszínház, Szilágyi Enikő előadói estje

#gyulaivárszínház #készülünkanyárra #trianon"Ez már feltámadás" – Trianon 100 címmel készül Szilágyi Enikő, Erdélyből származó, játékával és énekével a legrangosabb nyugat-európai színpadokat is meghódító színművésznő előadói estje. Bemutató a Gyulai Várszínház színpadán augusztus 5-én, az Erdélyi Hét keretében. A felvételen Karinthy Frigyes híres Levél kisfiamnak című írását, Farkas Árpád Dúdoló és Szőcs Géza Esti ima című versét mondja, illetve énekli el. Így emlékezünk és emlékeztetünk. Zene: Cári Tibor, zongora: Cári Tibor, cselló: Szabó J. Attila.videó: Kiss Zoltán

Közzétette: Gyulai Várszínház – 2020. június 3., szerda