Sátántangó

„A könyv elolvasása, a film végignézése után ámultan néztem Kulcsár Noémi által megálmodott fantasztikus balettet. Tarr Béla Fentről csodálattal nézte biztos. Köszönjük a Tellabor produkcióját. A Gyulai Várszínház idei nyári programjának méltó befejezése volt.”
Dósa Gáborné, Gyula

 

„Pontosan így van. Felemelő élmény volt!”
Sárközi Mária, Gyula

 

„Nagyszerű előadás volt. Külön kiemelném a nagyon fiatal, de ezzel együtt is szerepét technikailag és színészi játékban is csodálatosan alakító Egerházi Thália, valamint az erős színpadi jelenléttel és a testének minden porcikájával zseniálisan bánni tudó Csípán Csenge táncművészek alakítását. Gratulálok az egész társulatnak!”
Dr. Kékes-Szabó Marietta, Szeged
 

 

„Fantasztikus élmény volt! Számomra az idei év kulturális eseményeinek csúcspontja a Gyulai Várszínház 63. évadának záró előadása volt. Olvastam Krasznahorkai Sátántangóját, láttam Tarr Béla azonos című filmjét, mégis a tegnap esti kortárs táncelőadás volt számomra a legmegkapóbb. Kulcsár Noémi Tellabor által szinpadra adaptált darab sejtelmes, egyben ijesztő és félelmetes volt. A hang és fény- effektek, a ritmus és a mozgás drámai összhangja az előadás mind az 1 óra 7 perces időtartama alatt lenyűgözte a közönséget. Felejthetetlen élménnyel gazdagodott aki láthatta.”
Maróti Katalin, Gyula