Befejezte 52. évadát a Gyulai Várszínház

Az 52. évad 2015. június 26-tól augusztus 8-ig tartott. Ezen időszak alatt, a meghirdetett műsor szerint, 55 programot valósított meg, három új bemutatót tartott és öt fesztivált rendezett meg a várszínház. 15 országból 700 profi és 300 amatőr művész lépett fel a nyári programban. Több mint 26 ezren látták a Gyulai Várszínház 52. évadának műsorait,

A Gyulai Várszínház előadása Kisvárdán

A Gyulai Várszínház legtöbb helyen bemutatott színházi előadása a Füveskönyvek, amelyet Gyulán kívül 12 magyarországi és 4 határon túli városban játszottak eddig. 2015. augusztus 8-án Kisvárdán mutatták be a produkciót a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában. A nagy sikert aratott előadás Dunai Tamás, Binder Károly és Barkóczi Beáta fellépésével volt látható. Az előadáshoz felhasznált művek Márai Sándor, Hamvas Béla és

Gasztroszínház – gasztronómia a színházban

Július 30-án, 31-én és augusztus 1-én és 2-án este hat órától rendezzük meg a vár előtt a Gasztroszínház – gasztronómia a színházban című rendezvényt. Minden nap este 6 órától Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője lesz a házigazda, aki neves színészekkel, séfekkel beszélget a színház, az irodalom és a gasztronómia kapcsolatáról. Csütörtökön Eperjes Károly színművész

Elhunyt Koltai Tamás színikritikus a gyulai Shakespeare Grémium tagja

Életének 73. évében váratlanul elhunyt július 18-án, szombaton Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró. Koltai Tamás 1960-1965 között szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Hosszú pályafutása során a Színház című folyóirat munkatársa, majd haláláig főszerkesztője volt, a Magyar Televízió színházi és filmszerkesztőségét is vezette évekig, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az Élet és Irodalom, illetve

Műsorváltozás a X. Vár Blues Fesztivál programjában

Műsorváltozás a X. Vár Blues Fesztivál programjában A Hobo és Bandája együttes koncertje betegség miatt elmarad. Helyette a Borsodi Blue Trió lép fel. Tagjai: Borsodi László – ének, gitár Pfeff Márton – basszusgitár Tímár Tamás – dob A fesztivál többi programja nem változik. Megértésüket köszönjük! Gyulai Várszínház Igazgatósága

Jazz és Blues Fesztivál Világsztárokkal, Gyulán

Ismét jazz és blues zenész sztárok a Gyulai Várszínházban:  XXIV. Gyulai Vár Jazz Fesztivál július 18-án és X. Vár Blues Fesztivált július 19-én. A Jazz Fesztiválon vendégünk lesz a Hammond-orgona királya Joey De Francesco, akit már 17 évesen meghívott egyik lemezfelvételére Miles Davis. Több albumot készített a legendás gitárossal John McLaughlinnal is. Játéka a dallamos

Változás a Blues Fesztivál programjában

Maggie Bell betegsége miatt lemondta a gyulai fellépést a Norman Beaker Blues Trió szólistájaként. Helyette egy nagyszerű énekes érkezik Nagy-Britanniából, Rebecca Downes. Rebecca a feljövő sztártok sorába tartozik a szigetországban. A 40 éves énekesnő hangja egyaránt idézi Tina Turnert, a blues hangszíne Etta Jamesre emlékeztet, de erős rekedtes hangja Janis Joplint is eszébe juttatja a

„Nem szeretném, hogy kereskedelmi vállalkozás legyen a Várszínház” | Interjú Gedeon Józseffel

Gedeon Józseffel, a Gyulai Várszínház igazgatójával beszélgettünk a 11. Shakespeare Fesztiválról és a színház 52. évadáról. Többek között arról, hogyan illik össze Shakespeare és a lokálpatriotizmus. 52. évadját kezdi meg a Gyulai Várszínház, a nemzetközi Shakespeare Fesztivál pedig immár tizenegyedszerre kerül megrendezésre. A legkülönbözőbb fajta programokkal várja a színház a nézőket a Kínai Nemzeti Színház