Kedves Nézőink! Szalóki Ági énekesnő az augusztus 11-i Chanson Elysée koncerten egészségügyi okokból nem tud fellépni. A művésznő kérte, hogy az alábbi levelet juttassuk el a közönséghez, a koncert iránt érdeklődőkhöz.   Kedves Közönség! Ezúton értesítem Önöket, hogy augusztus 11-én egészségügyi okokból nem tudok fellépni a Gyulai Várszínpadon. A tervezett koncert nem marad el, Csemer

Trianon-összeállítást mutattak be a Gyulai Várszínházban

Trianon-összeállítást mutattak be a Gyulai Várszínházban „Ez már feltámadás” – Trianon 100 címmel tartotta meg az idei nyári évad harmadik bemutatóját a Gyulai Várszínház. Az Erdélyi Hét keretében Szilágyi Enikő kolozsvári születésű színművész verses-zenés összeállítással, Cári Tibor és Szabó J. Attila zenésztársainak közreműködésével lépett közönség elé. Az előadás a magyar nemzet szétszabdalását jelentő történelmi tragédiára

Elise Wilk: Eltűntek

„Ma este is Várszínház – Elise Wilk: Eltűntek – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása 100 percben Sebestyén Aba rendezésében Fájdalomdíjas választás volt ez a darab az aug. 4-én elmaradt gyergyói Tóték előadás helyett, de nem okozott csalódást, sőt. Igazi időutazás volt egy erdélyi szász család történetén keresztül mutatva meg a tragikus történelmi sorsfordulókat, sorsfordító eseményeket

Lords of the Organ IV. – Rákász Gergely orgonahangversenye

„Csodálatos volt a Rákász koncert, megérte utazni a melegben Szolnokról is, és szerencsémre a több mint 1 órás késés miatt ami a vonatot illeti, szépen oda értem, és megérte. Estére el is felejtettem a nehéz indulás fáradalmait. Köszönet!” Hegedűs Eszti   „Szuper koncert volt, köszönet érte!” Dósa Gáborné, Gyula

A tartalmas, izgalmas, műfajilag színes Erdélyi Hét lezárulása után sem kell majd nélkülözni a Gyulai Várszínház nézőinek. Közelgő programjainkból ajánl figyelmükbe néhányat Dr. Elek Tibor igazgató.

Az Erdélyi Héten több műfajban is bemutatkozott a sokak által ismert erdélyi származású, a romániai, magyarországi, sőt a nyugat-európai legrangosabb színpadokat is meghódító Szilágyi Enikő színművésznő, aki két előadása között adott készségesen interjút nekünk.

Diákoknak szervezett nyári tábort a Gyulai Várszínház

Diákoknak szervezett nyári tábort a Gyulai Várszínház Nyári tábort rendeztek a Kárpát-medence több pontjáról érkező, a színészet, a színház iránt érdeklődő fiatalok számára. Ezen eredetileg a Harag György emlékévhez kapcsolódó diákszínjátszó fesztivál nyertesei vehettek volna részt, a koronavírus miatt azonban az összes csoportnak felajánlották a lehetőséget, hogy egy-egy diák vagy tanár jöhessen el Gyulára. Így