Decemberi programok a Gyulai Várszínházban

Az ünnepekre készülve a Gyulai Várszínház is különlegesnek ígérkező programokkal várja az érdeklődőket a kamarateremben. Egész decemberben megtekinthető az a fotókiállítás, amely most egy másik oldaláról mutatja be Indiát. A fotókon ugyanis csupa mosolygós embert láthatunk, akik bár sokszor nagy szegénységben élnek, mégis optimistán tekintenek a világba. A No problem-örömhormonok Indiából c. fotókiállítás képeit Barkóczi

Nagysikerű vendégszereplés Bukarestben a Best of Erkellel

A Gyulai Várszínház nagy sikerrel mutatta be november 13-án Bukarestben a Best of Erkel című gálaestjét, az „Élet gyönyörű” elnevezésű zenei fesztiválon. Az 1000 nézőt befogadó Román Rádió koncerttermében háromnegyed ház fogadta a művészeket. A nézők nagy része magyar volt, de szép számmal ültek román zeneszeretők is a teremben. A nagy ovációval fogadott koncert végén

A Gyulai Várszínház novemberi programjai

A Várszínház Kamaragalériájában november 17-ig tekinthető meg Regős István Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. A látványos, hiperrealista stílusban megfestett, groteszk képek egy unikális világot tárnak fel a néző előtt, amelyben újraélednek a közelmúltnak az életérzései. November 4-én a 40 éve elhunyt legendás gitáros, Jimi Hendrix emlékének egy koncerttel tisztelegnek a Band of Gypsys Reincarnation együttes előadásában. A

Kezdődik a Gyulai Várszínház kamaratermi szezonja

A Gyulai Várszínház sikeres évadot zárt, július 2. és augusztus 12. között összesen 76 rendezvényük volt, ezen belül 6 új bemutatót, 48 előadást, 6 fesztivált, 1 vásárt, 1 képzőművészeti kiállítást, 1 tudományos ülést szerveztek. A műsoraikat több mint 26000 néző tekintette meg. Ebben az évben is októbertől folytatódnak a Várszínház kamaratermi programjai, amelyek 2011. március

Átváltozások

Revizor online, Jászay Tamás kritikája, 2010. augusztus 11. , Weöres – Sopsits:  Psyché Az előadás tavaly már majdnem létrejött, amikor az utolsó pillanatban – a nyilvánossággal nem közölt okokból – törölték a műsorból. A rendező maradt, a szereplők mentek: Sopsits Árpád kifinomult, szép és erős képekben meséli el a magyar irodalom egyik legizgalmasabb perszónájának, Psychének

Már a helyszín is varázslatos…

Psyché, Fehér Elephánt Kulturális Ajánló Portál, 2010. július 12. Már a helyszín is varázslatos telitalálat: a 18.századi Ladics-ház udvara a Weöres Sándor műhöz készült Gyulai Líviusz rézkarcok mesés hangulatát idézi. Míg Bódy Gábor film-fiaskója a cselekmény erőltetett vizualizálására tett kísérletet, Sopsits Árpád, filmrendező létére, a képzeletbeli hősnő költészetére helyezi a hangsúlyt. Petrik Andrea lenyűgöző energiával

Az aug. 6-án elmaradt Robin Hood című előadás aug. 8-án lesz bepótolva

Tisztelt Nézőink! A pénteki Robin Hood című előadásunkat a rossz idő miatt nem tudtuk megtartani, ezért az esőnapon lesz bepótolva (aug. 8.) 20.30 órakor a tószínpadon. A megvásárolt jegyek továbbra is érvényesek, de visszaváltani nem áll módunkban. Köszönjük megértésüket. A Gyulai Várszínház Igazgatósága