A Gyulai Várszínház sikeres évadot zárt, július 2. és augusztus 12. között összesen 76 rendezvényük volt, ezen belül 6 új bemutatót, 48 előadást, 6 fesztivált, 1 vásárt, 1 képzőművészeti kiállítást, 1 tudományos ülést szerveztek. A műsoraikat több mint 26000 néző tekintette meg. Ebben az évben is októbertől folytatódnak a Várszínház kamaratermi programjai, amelyek 2011. március
Category Archives: Hírek
Tisztelt Nézőink! A pénteki Robin Hood című előadásunkat a rossz idő miatt nem tudtuk megtartani, ezért az esőnapon lesz bepótolva (aug. 8.) 20.30 órakor a tószínpadon. A megvásárolt jegyek továbbra is érvényesek, de visszaváltani nem áll módunkban. Köszönjük megértésüket. A Gyulai Várszínház Igazgatósága
Ebben az évben ünnepeljük Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját. Korábban a Gyulai Várszínház – egyetlen magyarországi színházként – bemutatta az összes Erkel-operát a Kolozsvári Állami Magyar Operával együttműködve. Az idén, augusztus 3-án új előadásként mutatják be a Gyulai Várszínházban a Hunyadi László című operát a debreceni Csokonai Színházzal közösen, a rendező Szabó Máté, a karmester
Újdonságként vezeti be a Gyulai Várszínház a külföldön évtizedek óta jól működő, önkéntesek munkáját ebben a nyári szezonban. Keresünk olyan önkénteseket, akik szeretik a színházat, térítésmentesen felajánlják munkájukat a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiváljának. Az önkéntesek részesei lehetnek a Várszínház, semmivel össze nem hasonlítható, pezsgő életének, gyakorlatot szerezhetnek a szervező munkában, közelről nézhetik meg az előadásokat.
A Szabadtéri Színházak Szövetsége 2007-ben alapította az Amfiteátrum-díjat, amelyet olyan művészek, társulatok kapnak meg, akik sokat tettek pályafutásuk során a magyar szabadtéri színházi kultúráért. Ebben az évben az Amfiteátrum-díjat a Szabadtéri Színházak Szövetsége Miklós Tibornak szavazta meg az elmúlt évtizedekben nyújtott kimagasló művészi munkájáért, a magyar zenés színház megújításáért kifejtett tevékenységéért, különös tekintettel a szabadtéri színházakban bemutatott