Január a Gyulai Várszínházban

Január 17-én a Filmklub keretében levetítik azt a látványos történelmi filmet, amelyet a neves japán  rendező Kuroszava Akira készített 1986-ban. A RAN-KÁOSZ című alkotás az Oscar-díj mellett 25 nemzetközi filmfesztiválról is elhozta az első díjat. A japán-francia történelmi film Shakespeare: Lear királyának briliáns feldolgozása, amely varázslatosan ötvözi Japán történelmét az alapmű cselekményével. A film a 16. századi Japánban játszódik tele látványos csatajelenetekkel, kiváló színészi alkotásokkal. A RAN-KÁOSZ minden idők egyik legelismertebb japán filmje lett a Földön. Nem csak a japán kultúra rajongóinak kihagyhatatlan ez az alkotás.

Január 19-én este fél hétkor nyílik a Kamaragalériában a Győrben élő Csurák Erzsébet kiállítása Az én selyemutam címmel. A címben történő utalás a felhasznált anyagra, a selyemre vonatkozik, amelyre Csurák Erzsébet megfestette képeit. A selyemre festéssel a 90-es évektől foglalkozó alkotó színes, játékos, egyéni hangulatú képeivel bizonyára újabb híveket szerez Gyulán is magának.

Január 19-én este a kiállítás megnyitása után egy izgalmas színházi előadást nézhetnek meg a Kamarateremben. John Osborne az 1950-es évektől Nagy-Britannia egyik legismertebb drámaírójának számít. Az 1956-ban bemutatott műve a Dühöngő ifjúság kultuszdarab lett. A színházak nagy sikerrel játsszák az egész világon mind a mai napig. A darabból készült film tette azonban igazán világhírűvé, amelyet Tony Richardson rendezett. A fiatalok lázadását az idősek által lefektetett társadalmi szabályok ellen talán ez a darab tudta bemutatni elsőként. Joggal tekinthető ez a mű a beat nemzedék legnevesebb brit irodalmi alkotásának. A ma is aktuális darabot a Budapesti Kamaraszínház vendégjátékában láthatják Gyulán kiváló színészek tolmácsolásában. A megrázóan őszinte és érzelmes darabot, amelynek minden pillanata élmény a néző számára Lukáts Andor rendezte. A szereplők Kolovratnik Krisztián, Cs. Németh Lajos, Horváth Lili, Szűcs Péter Pál, Szőlőskei Tímea. Az előadásban a szatírának, a fekete humornak ugyanúgy fontos szerepe van, mint a tragédiának, ahová a céltalan lázadás vezethet. A Dühöngő ifjúság egy igazi színházi mestermunka, amelyet érdemes megnézni.

Január 24-én a Gyulai Várszínház vendége lesz Jankovics Marcell filmrendező, író, aki huszonnyolc éves alkotói munka után nem régen fejezte be Az ember tragédiája című rajzfilmet. Madách Imre darabját a maga teljességében bemutató, szimbólumokkal teli, látványos alkotás a magyar rajzfilmművészet újabb nagy teljesítménye. A rendezővel találkozhatnak este 6 órától a Várszínház Kamaratermében, aki mesélni fog a majd harminc éves munka nehézségeiről, szépségeiről. A beszélgetés után hét órától levetítik a 160 perces új magyar rajzfilmet, Az ember tragédiáját.

Január 31-én a neves brit progresszív rock együttes, a Pink Floyd zenéjét kedvelőknek egy nagyszerű zenei élményben lehet részük a Kamarateremben. Az európai elismertségű magyar zenekar, a HitRock együttes, az egyik legjobb Pink Floyd tribute bandnek számít. Gyulán is eljátsszák a brit zenekar legsikeresebb számait, megdöbbentően hitelesen. Ha már fennállásakor Magyarországra soha el nem jutott a Pink Floyd együttes, legalább az igényes zenei kedvelői most élvezzék a látványos koncertet. A HitRock együttes négy éve már vendége volt a Kamaraszínháznak a Pink Floyd programmal. De azóta jócskán tökélesedett a hangzás, és új
tagokkal is bővült a zenekar. Remélhetőleg most is nagy sikerrel játszanak Gyulán.

B. S.