2023. június 29. (csütörtök) 20.30 óra, Várszínpad
A Gyulai Várszínház ősbemutatója
A szeretnivalóan bolondos Elsie szerepét jutalomjátéknak szánta a Gyulai Várszínház a gyulai Kovács Vanda számára, aki apja nyomdokait követve több mint 25 éve létezik sikeresen a színészi pályán. De jutalomjáték Normot, a férjét játszó Sipos Imrének is.
Author Archives: gyulaivarszinhaz
2023. június 30. (péntek) 15.00 órától, Vár körül
Dél-alföldi népművészeti fesztivál, kézműves vásár, kézműves versenyek, népzene és néptánc, gyermekprogramok, vásári komédia – egész nap
2023. június 30. (péntek) 18.30 óra, Vár előtt
A Gyulai Várszínház 60. évadának ünnepélyes megnyitója
2023. július 1. (szombat) 10.00 órától, Vár körül
Dél-alföldi népművészeti fesztivál, kézműves vásár, kézműves versenyek, népzene és néptánc, gyermekprogramok, vásári komédia – egész nap
2023. július 3. (hétfő) 20.30 óra, Tószínpad
A Pannon Várszínház előadása
Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, örök kortársaink. A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg.
2023. július 5. (szerda) 20.30 óra, Várszínpad
A Delta Produkció előadása
Formabontó színházi duett, amelyben Rezes Judit és Szabó Győző népszerű dalok és izgalmas koreográfiák segítségével mutatják be kapcsolatuk ívét, annak csodáit és nehézségeit. Történeteik saját történetek, megélt, igazi állomások. Az előadás személyes érintettséggel, őszintén és kendőzetlenül mesél nekünk róluk, magunkról.
2023. július 7. (péntek) 16.00 órától, több helyszínen
Fellépnek: Élővíz Zenekar, Pénzügyőr Zenekar, Anima Sound System, Parno Graszt
2023. július 8. (szombat) 15.00 órától, több helyszínen
Fellépnek: JazzElek, Mr. Moodburn, Simple Blues Band, Pénzügyőr Zenekar Big Bandje, godfater.
2023. július 9. (vasárnap) 16.00 órától, több helyszínen
Fellépnek: Pro Musica Fúvós ötös – Péter és a Farkas, Alföld Quartet, Pénzügyőr Zenekar, Operagála – a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarával
2023. július 13. (csütörtök) 19.00 óra, Erkel Ferenc Művelődési Központ
A nagyváradi Szigligeti Színház előadása
Figaro az esküvőjére készül. A kedvese szereti, a gróf tágas szobát ajándékoz neki, és ő már a nászágy helyét méricskéli. Hamar kiderül azonban, hogy az öröme elhamarkodott, ugyanis a nagy étvágyú gróf épp az ő jegyesére vetett szemet. Szerelmi vallomások és féltékenység, cselszövések és átverések tarkítják ezt az őrült napot, míg lassan úgy tűnik, hogy egész Andalúzia összeesküdött Figaro boldogsága ellen. Mit tehet a kisember az elnyomó hatalommal szemben?