Fodor György írása a Gyulai Hírlapban a Vannak vidékék – Kányádi est című előadásról – 2021. 11. 22.
Az est a költő ismert versének címét kapta: Vannak vidékek. A zenekar triumvirátusi felállásban, Radványi Balázs nélkül játszott: Becze Gábor nagybőgőn, Gryllus Vilmos gitáron, Gryllus Dániel pedig – a tőle megszokott módon – számos hangszeren (húrosok, fúvósok, ütősök).
Fodor György írása a Gyulai Hírlapban a Garázsbanda c. előadásról – 2021. 11. 18.
A 6szín stream pályázatának egyik nyertes előadását láthattuk a Gyulai Várszínház kamaratermében. A szórakoztató jeleneteket Vinnai Bandy írta. A rockzenésznek álló, kamasz fiatalokat Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Vinnai András játszották.
Fotók: Rusznyák Csaba
Fotók: Rusznyák Csaba
Fotók: Rusznyák Csaba
Fotók: Rusznyák Csaba
Fotók: Rusznyák Csaba
Fodor György írása a Gyulai Hírlapban a Hoztam valamit a hegyekből című előadásról – 2021. 10. 27.
A Gyulai Várszínház Kamaratermében mutatták be a Hoztam valamit a hegyekből című monodrámát, amely Mezei Mária életéről szólt. Tóth Auguszta önálló estje ismét hatalmas siker volt.
Fotók: Rusznyák Csaba Tóth Auguszta – Havasi-díj átadás Fotók: Kiss Zoltán
Fodor György írása a Gyulai Hírlapban A Sátán fattya című előadásról – 2021. 10. 24.
A Gyulai Várszínház Kamaratermében mutatta be a Zanotta Art Egyesület Nagy Zoltán Mihály A Sátán fattya című regényének monodramatikus változatát október 21-én.