Erkel Ferenc: Sakk-játék. Egy elveszett mű újjászületése

Az idei évben kettős zenei jubileumot ünnepelünk, Erkel Ferenc születésének 200. és Gustav Mahler születésének 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból vette kezdetét az Erkel Év Gyulán, és a bicentenárium egyik legizgalmasabb előadása, bátran mondhatom egyik csúcspontja, a Sakk-játék című felújított táncjáték bemutatása volt július 20-án. A teljes cikk a www.euroastra.hu oldalon olvasható el. >> Lantai

Kortárs találkozások Shakespeare-rel

Hatodjára ad otthont a Shakespeare Fesztiválnak július 5-17. között a Kőrös-part talán legszebb városa, Gyula. Az egyre jelesebbnek számító esemény választéka idén is színes; egyaránt találni benne – a már megszokott, különleges színházi produkciók mellett – modern-jazz koncertet Shakespeare szonettjeire, reneszánsz táncegyüttest, szakmai konferenciát, filmvetítést, utcaszínházat. Hogy miért éppen ebben a kisvárosban alakult ki az

A pillangó felfedezi az ismeretlent

Miriam Goldschmidt a VI. gyulai Shakespaare fesztivál nyitóprodukciójában fekete kosztümöt viselt, nyakában piros kendő és egy különleges ékszer. Mágikus lényével pillanatok alatt megnyerte a közönséget. A Warum warum című előadás nem más, mint kérdések sorozata, a világhírű rendező Peter Brook és egy nagyszerű színésznő vallomása a színházról szövegtöredékek és a zene segítségével. Ha csak ennyiből

47. évad program – sajtóanyag

A Gyulai Várszínház a 2010. július 2-től augusztus 12-ig tartó szezonjában ismét összművészeti fesztivált rendez. A prózai és zenés színházi előadások mellett lesznek zenei fesztiválok, táncszínházi előadások, gyermekelőadások, filmvetítések, koncertek, kiállítás és konferencia, népművészeti fesztivál és kézműves vásár, borfesztivál és Robin Hood fesztivál is. A magyar sztárok fellépése mellett világsztároknak is tapsolhatnak az érdeklődők. Világhírű

Erkel Ferencre emlékeznek a Gyulai Várszínházban

Ebben az évben ünnepeljük Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját. Korábban a Gyulai Várszínház – egyetlen magyarországi színházként – bemutatta az összes Erkel-operát a Kolozsvári Állami Magyar Operával együttműködve. Az idén, augusztus 3-án új előadásként mutatják be a Gyulai Várszínházban a Hunyadi László című operát a debreceni Csokonai Színházzal közösen, a rendező Szabó Máté, a karmester

Ismerjük meg Shakespeare-t!

Középiskolás diákok jelentkezését várják egy július 12-17-ig tartó workshopba, amely a Shakespeare Fesztivál idején kerül megrendezésre Gyulán az Európai Unio Kultúra 2007-2013 projekt támogatásával. Olyan tanulókat várnak, akiket érdekel a színház, többet meg szeretnének tudni Shakespeare-ről. A workshop nyelve magyar, de a magyar és angol tanárok által vezetett egyhetes táborban az angol nyelvet is gyakorolhatják

Ismerjük meg Shakespeare-t!

Újdonságként vezeti be a Gyulai Várszínház a külföldön évtizedek óta jól működő, önkéntesek munkáját ebben a nyári szezonban. Keresünk olyan önkénteseket, akik szeretik a színházat, térítésmentesen felajánlják munkájukat a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiváljának. Az önkéntesek részesei lehetnek a Várszínház, semmivel össze nem hasonlítható, pezsgő életének, gyakorlatot szerezhetnek a szervező munkában, közelről nézhetik meg az előadásokat.

Önkénteseket keres a Gyulai Várszínház