„ÁTMENTEM” – cirkuszművészet – értékmentés Gyulán is

„ÁTMENTEM”   cirkuszművészet – értékmentés Gyulán is   A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ fenntartásában működő Fővárosi Nagycirkusz is részt vesz a 10. Nemzetközi Színházi Olimpián. Országszerte több mint húsz helyszínen, párperces kötéltánc villám-performanszokkal emelik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia eseményeit. Gyulán június 27-én 18.45 órakor az Teatro Potlach társulat Húsz mérföld a tenger alatt című előadása

Thriller komédia ősbemutatója Kovács Vandával

  Thriller komédia ősbemutatója Kovács Vandával Igazi műhelymunkán alapuló, saját fejlesztésű ősbemutató lesz a Gyulai Várszínházban június 29-én John Christopher-Wood: GarázsMacbeth című fergeteges vígjátéka. A thriller komédia szövegét a Békéscsabán élő József Attila-díjas költő, Farkas Wellmann Éva fordította, a dramaturg a Gedeon József Amfiteátrum-díjas Lőkös Ildikó, a rendező, a szintén Gedeon József Amfiteátrum-díjas Árkosi Árpád.

Luxuria

„Fantasztikus élmény volt. Ilyen magas színvonalú előadás rég volt Gyulán.” Fekete Erzsébet, Gyula   „Csodálatos előadás volt!” Sárközi Mária, Békéscsaba   „Fantasztikus élmény volt.” Dósa Gáborné, Gyula   „Hihetetlen volt.” Kun Anikó, Gyula   „A tegnapi napon a feleségemmel közösen néztük meg a Színházi Olimpia keretében bemutatott „Luxuria” előadást. Ezzel kapcsolatos véleményem az, hogy autentikus,

A Színházi Olimpia nemzetközi előadásai Gyulán

A Színházi Olimpia nemzetközi előadásai Gyulán Az előadások csupán 200 forintos regisztrációs jegy megváltásával tekinthetők meg!   A X. Színházi Olimpia előadásaival indul a Gyulai Várszínház 60. évada. A Prométheusz’22 című előadás Kali Ágnes és Tompa Gábor adaptációja Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája nyomán készült és a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Snt Drama Ljubljana

Gyulai Várszínház 60. évad

Hagyományteremtés, majd a hagyományok éltetése és folytonos innováció, megújulás jellemezte a Gyulai Várszínház elmúlt hatvan évét, és ez jellemzi a 60. évadát is, amely június 22-től augusztus 16-ig tart idén. Csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti programsorozatot kínálunk, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít a legkülönbözőbb műfajokban minőségi nyári művészeti élményeket.