Kategória Archívumok: Nézőink írták
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója
„Ez egy őrületes darab. Aki tudja, adja át! És nézze meg!” Baráth Pál
Darvasi László: Karády zárkája
„Láttam ma Lakitelken a Bartha Boróka előadásában a Karády műsort, borzasztóan tetszett. Fogadja művésznő gratulációmat
Duncan MacMillan: Dolgok, amikért érdemes élni
„Bereczki művész úrral az első találkozás természetesen a Szegedi Rómeó és Júlia volt. Budapesten az
Nehéz istennek lenni
„A Nehéz istennek lenni előadás már a beharangozójában felkeltette érdeklődésem. Mundruczó Kornél munkáit ismerve, várható
Somogyi Gyula – Eisemann Mihály – Zágon István: Fekete Péter
„Most jártunk először Gyulán, az első esténk a Várszínházba vezetett. A nézőtér csoda hangulatos, az
Szarka Gyula – Szálinger Balázs: Zenta, 1697
„A Zenta 1697 című rockopera előadásának méltó helyet adott a történelmi helyszín, a Gyulai Várszínház
Desdemonium
„Békéscsabán élek, és rendszeres nézője vagyok a Gyulai Várszínház, illetve a Kamaratermi daraboknak. Szeretem a
W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka
„Gyulára visszatérni igazi nosztalgikus élmény volt, hiszen gyerekkoromban a város és a méltán híres Várfürdő
Erdész Ádám – Az 56. évadról
Erdész Ádám – Az 56. évadról 16 előadást láttam, távolléteimet leszámítva napról napra követtem a
Megyeri Horváth Gábor az Irodalmi Humorfesztiválról
Megyeri Horváth Gábor az Irodalmi Humorfesztiválról Sokan vannak, akik panaszkodva mennek el nyaralni, mert költséggel,
