2023. július 19. (szerda) 19.00 óra, Kamaraterem
A Gyulai Várszínház 15. Felolvasószínháza
A veszprémi Pannon Várszínház és a Pesti Kalligram könyvkiadó Petőfi Sándor Karaffa című drámatöredékének befejezésére meghívásos pályázatot hirdetett a költő születésének kétszázadik évfordulójára. A hírhedt 17. századi eperjesi hóhér, Karaffa eme drámai kísérlet hőse. A töredék, melynek erősen áthallásos témája az osztrák zsarnokság, 1849-ből való, de csupán az első felvonás két jelenete készült el.
Category Archives: Nyári évad – 2023
2023. július 21. (péntek) 20.30 óra, Várszínpad
A Gyulai Várszínház, az Aradi Kamaraszínház és az Esztergomi Várszínház ősbemutatója
A tangó keletkezése homályba vész. Kreol dallamok, spanyol bevándorlók temperamentumos ritmusai, afrikai rabszolgák rituális zenéjének elemei adják mindazt, ami a ma ismert tangót, mint zenét, dalt, és mint táncot jellemzi. Hevület és halál, a szerelmi „belehalás” érzékisége teríti egyetemes leplét erre a korántsem pesszimista életérzésre, mely meghódította az egész világot. Jorge Luis Borgest, a kiváló latin-amerikai írót egész életében foglalkoztatta a tangó.
2023. július 23. (vasárnap) 20.30 óra, Tószínpad
A Veres 1 Színház előadása
A darab egyetlen éjszaka alatt, egy fővárosi padlástérben játszódik 1988-ban, a kommunizmus utolsó éveiben. Itt él Rádiós, a kibernetikus, aki jelenleg szellemi szabadfoglalkozású, mivel 1986-ban engedély nélkül próbált kapcsolatot teremteni idegen bolygókkal és földönkívüliekkel, ezért elbocsájtották az állami központból.
2023. július 24. (hétfő) 20.30 óra, Tószínpad
A Monarchia Operett előadása
A legnépszerűbb operettek, a legkedveltebb zeneszerzők és a legismertebb melódiák csendülnek fel a Monarchia Operett egész estés 2 felvonásos előadásában. Részletek hallhatók Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Eisemann Mihály Johann Strauss legszebb dalaiból. Műsoron többek között a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Bajadér, A víg özvegy, a Cigányszerelem, a Mágnás Miska, a Csókos asszony, és a Sissi a magyar királyné dallamai.
2023. július 26. (szerda) 20.30 óra, Várszínpad
A Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar és a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar előadásában
2023. július 27. (csütörtök) 20.30 óra, Várszínpad
Az Orlai Produkció előadása
„A nő nem férfi, a férfi nem nő. Ennyi.” Ebben az előadásban egyáltalán nem biztos, hogy az apa férfi és az anya nő, hőseink esküvő helyett válási partit tartanak, a férfi szüli meg a gyereket, és egy metodista lelkész bigott feleségétől szaftos szexuális felvilágosítást kapunk. Választ keresünk arra a kérdésre is, hogy miként lehet életben tartani évtizedeken át egy intenzív testi és lelki kapcsolatot, tágabb értelemben: hogyan lehet együtt tartani a családot?
2023. július 31. (hétfő) 17.00 óra, Red Hole Music Pub
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása
Vannak helyek, ahol áll az idő. Ezeken a helyeken is élnek emberek, olyanok, mint te, vagy én. Áll bennük az idő. Persze, vannak vágyaik, álmaik, mégis valahogy megrekedtség van a lélekben. Lecsúszott, kisiklott, gödör fenekén tengődő életek. Kapaszkodók nélkül. De mélyen, a lélek valamely eldugott sikátorában még ott pislákol halványan egy szikra. Az életrevalóság szikrája, a megoldások szikrája, az álmok szikrája, az elvágyódás szikrája ez, az elindulásé, az elutazásé.
2023. július 31. (hétfő) 20.00 óra, Red Hole Music Pub
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása
Vannak helyek, ahol áll az idő. Ezeken a helyeken is élnek emberek, olyanok, mint te, vagy én. Áll bennük az idő. Persze, vannak vágyaik, álmaik, mégis valahogy megrekedtség van a lélekben. Lecsúszott, kisiklott, gödör fenekén tengődő életek. Kapaszkodók nélkül. De mélyen, a lélek valamely eldugott sikátorában még ott pislákol halványan egy szikra. Az életrevalóság szikrája, a megoldások szikrája, az álmok szikrája, az elvágyódás szikrája ez, az elindulásé, az elutazásé.
2023. augusztus 1. (kedd) 19.00 óra, Kamaraterem
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása
A Yorick Stúdió legújabb előadása, a Lélekfitnesz Lackfi János kortárs író, költő műveiből összeállított, dalban és prózában megszólaló színházi előadás – zenés est: játékosan, a költészet és a zene segítségével kérdezünk rá életünk értelmére.
2023. augusztus 2. (szerda) 19.00 óra, Kamaraterem
A Csíki Játékszín előadása
„Senki sem indít háborút, ha nem akarja megnyerni.” Sascha megbukott az érettségin és öngyilkos lett. Az osztálytársai a tanárukat, Klammot okolják, mert nem volt hajlandó megadni Saschának azt az egy pontot, ami az érettségihez kellett volna.