2023. augusztus 3. (csütörtök) 19.00 óra, Erkel Ferenc Művelődési Ház
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása
ÁBEL. A napsugaras kedélyű tiszta gyermek, aki csupa derű, csupa játék, csupa mosoly. Aki szépnek találja ezt a világot. Aki fenntartások nélkül adja át magát a létezés örömének. Fürdik a napfényben. RENGETEG: a felnőtté válás erdeje ez.
Category Archives: Nyári évad – 2023
2023. augusztus 4. (péntek) 19.00 óra, Kamaraterem
A békéscsabai Tabán Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház közös előadása
A „497” című műsor egy táncszínházi, „performance” jellegű előadás, amely táncdramatikus eszközökkel mutatja be négy romániai fiatal kálváriáját. A történet szerint Dumitru Dan vezetésével 1908-ban négy Buzău-i zenész, táncos jelentkezett a Touring Club de France által meghirdetett világ körüli gyalogló versenyre.
2023. augusztus 5. (szombat) 17.00 óra, Kamaraterem
Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház előadása
Antonio Salieri, korának ünnepelt zenésze öregen, elfeledve visszatekint életére s arra a személyre, aki rádöbbentette önnön középszerűségére, s akinek zsenialitását egyedül ő, Salieri ismerte fel. Salieri egyre elszántabb bosszúhadjárata Mozart ellen a darab témája, s annak a legendának kialakulása, amely révén a középszerű zeneszerző mégis halhatatlan lett, vagyis hogy ő, Salieri ölte meg Wolfgang Amadeus Mozartot…
2023. augusztus 5. (szombat) 20.30 óra, Tószínpad
A nagyváradi Szigligeti Színház előadása
Igazi szórakozás, nevetés, együtt éneklés vár a közönségre. Az éppen hatvan éve, 1962-ben játszódó történet, a lázas készülődés a tehetségkutató versenyre, abban a reményben, hogy a győztes eljuthat Helsinkibe, a felcsendülő örökzöld dallamok (köztük Fényes Szabolcs, Nagyvárad szülöttének szerzeményei is) — mindezek együtt közösségi élményt, családi programot ígérnek.
2023. augusztus 6. (vasárnap) 20.30 óra, Várszínpad
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár előadása
A darab ideje egyetlen pillanat, valódi történése pedig Caravaggio eltűnése Porto Ercole tengerparti keskeny homoksivatagában, 1610. július 18.-án. Nem életrajz és nem a hiteles portré megalkotásának a kísérlete, hanem csak annak a – végsősoron – megválaszolhatatlan kérdésnek a vizsgálata, hogyan jutott el Caravaggio a felfokozott, modern értelemben vett teatralitás felfedezéséig. „
2023. augusztus 7. (hétfő) 18.00 óra, Várszínpad
A SimorÁg TánCirkusz előadása
A manók mindenütt élnek, rekettyebokrok közül bújnak elő, erdőlakók, mezőlakók, padlásokon bújkálnak,vagy vízimanók, fiók, netán zsebmanók, lakótelepiek és időnként melléd is szegődnek. Csintalankodnak, törnek, zúznak, rontanak és bontanak, álmot őríznek, vagy pálinkát főznek.
2023. augusztus 8. (kedd) 20.30 óra, Tószínpad
A Cervinus Teátrum előadása
Somerset Maugham, a kiváló angol író egyik legnépszerűbb vígjátéka, az Imádok férjhez menni Nádas Gábor zenéivel és Szenes Iván dalszövegeivel évtizedek óta sikerrel szerepel a az igényes szórakoztatásra törekvő színpadokon. Viktória imád férjhez menni: úgy tudja, hogy férje Bill meghalt az I. világháborúban, ezért újra férjhez megy, mégpedig elhunyt férje barátjához, Freddy-hez.
2023. augusztus 9. (szerda) 20.30 óra, Várszínpad
Az Udvari Kamaraszínház előadása
Szerelemre éhes, gyönyörű csitri a nápolyi trónon. A tüneményes királynő bálványozói, egyben szeretői, megölik a férjét. A férj Nagy Lajos magyar király öccse. A király a sereggel megindul. Velence megakadályozza a tengeri átkelést. A nápolyi udvar, amely a királynő káprázatában él, Velencében bízik, annak nem érdeke, hogy az Adriai-tenger két oldalát a Magyar Királyság uralja.
2023. augusztus 10. (csütörtök) 19.00 óra, Kamaraterem
A Nézőművészeti Kft. előadása
Valahol az Isten háta mögött éldegél anya és lánya, módszeresen gyilkolva egymás idegrendszerét, időtlen idők óta. És mindez jó eséllyel folyna még így a végtelenségig, hacsak a Dooley testvérek nem kavarnák fel, a már amúgy is lábszagú, állóvizüket…
Martin McDonagh ír drámaíró neve ma már főleg kultikus filmjei miatt csenghet ismerősen (In Bruges/Erőszakik, Három óriásplakát Ebbing határában) A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott első színdarabja, hasonlóan filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet.
2023. augusztus 11. (péntek) 20.30 óra, Várszínpad
Az idei fellépők: Darvasi László, Dragomán György, Farkas Wellmann Éva, Gál János, Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba, Hartay Csaba, Lackfi János, Lakatos Mihály, Pataki Tamás, Székely Csaba, Vöröskéry Dóra.