Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott

2018. 07. 15. 21.00 óra, Várszínpad

[:hu]Online jegyvásárlás
Belépőjegy: 3.800 Ft – 3.000 Ft – 2.500 Ft

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott

A Gyulai Várszínház, az Aradi Kamaraszínház és az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház közös bemutatója.
Rendező: Tapasztó Ernő

Esőnap: július 16.

Rosencrantz és Guildenstern a Hamlet mellékszereplői. A király udvaroncai azt a feladatot kapják, hogy Hamlet után kémkedjenek, s mindezt úgy, hogy a régi barátságot mímelve a dán királyfit faggassák ki.

Tom Stoppard 1966-ban megjelent világhírű darabjában főszereplőkként értetlenül, bénultan élik át saját sorsukat és a Hamlet történéseit, láthatóan külső szemlélőként gondolnak magukra, nem érzik át saját jelentőségüket az események sodrásában. Abszurd léthelyzet, posztmodern játékossággal és mélyértelműséggel társítva. A darab alapvetően vígjáték, de létezésünk alapkérdéseivel szembesíti a nézőt, miközben a két főszereplő céltalanul bolyong az eredeti darab díszletei között. Az előadás során változik a szerepük is, olykor egyikük látszik értelmesebbnek, gondolkodóbbnak, olykora másik, közben még a saját identitásukat is elveszítik, maguk sem tudják, melyikük Rosencrantz és Guildenstern. Mindez a Tiger Lillies zenéjével és előadásával megbolondítva…

 

ROSENCRANTZ – Tege Antal

GUILDENSTERN – Gulyás Attila

SZÍNÉSZ – Megyeri Zoltán

HAMLET – Lung László Zsolt

OPHELIA – Alexandra Gîtlan

ALFRÉD, CLAUDIUS – Köleséri Sándor

GERTRUD – Éder Enikő

POLONIUS, SÍRÁSÓ – Lovas Zoltán

TRAGÉDIAJÁTSZÓ – Iulia Pop

 

Zene: Tiger Lillies

 

Dramaturg: Nótáros Lajos, Fekete Réka, Tapasztó Ernő

Díszlet: Albert Alpár

Jelmez: Papp Janó

Fény: Ioan Horga

Rendezőasszisztens: Fekete Réka

Rendező: Tapasztó Ernő

Interjú Tapasztó Ernővel

A Ronsencrantz és Guildestern halott című Tom Stoppard-darabot a posztmodern drámairodalom egyik jellegzetes művekét tartják számon. Sokak szerint túl vagyunk már a posztmodern korszakon, hogy jutott eszébe most elővenni, mit tud ez a két hamleti mellékszereplő nekünk mondani ma?

Pont a posztmodernségen való túllépés, pontosan az új utak keresése az, ami bizonyos szempontból motiválhatja a választást. Úgy gondolom, a választás inkább fűződik Shakespeare-hez, mint Stoppardhoz. Inkább Hamlethez, mint Ronsencrantzhoz és Guildesternhez. A két, a shakespeare-i drámából kiragadott figurával kevesebb a közös pont, mint például Hamlettel. Mégis, ahogy az ember egyre jobban beleássa magát a darabba, megtalálja hozzájuk lassan a kulcsot és azokat az eszközöket, amelyekkel legjobban ki lehet fejezni a „poszt”-on túli létet. Ha általánosítanánk (márpedig az általánosítás a művészet esetében, azt hiszem, eléggé mérgező), nyugodtan ki lehetne mondani: az a létbizonytalanság, ami körüllengi a két említett szereplő életét (halálát), nemlétét, a ma emberét igen jellemzi. A kiindulópont, a támpont, a végső pont keresése. A kapaszkodók nélküli posztmodernen túli létben való utak keresése, az elveszett bátorság keresése, az elveszett férfiasság keresése, a női lét átértelmezése. A gondolati „hovatartozás” kérdése. Mintha már nem is a halál gondolata, a szerelem, a szenvedély, a szenvedés foglalkoztatná a ma emberét, hanem annak a gondolata, hogyan töltse ki önmagával azt az űrt, amit önmaga okozott. Ilyen értelemben Tom Stoppard figurái tökéletes példái a kortárs dilemmáknak.

Úgy hallottuk, hogy alaposan leporolták, átalakították a stoppardi szöveget, miért volt rá szükség?

Azt hiszem, mindenkinek van egy saját olvasata, gondolata egy-egy szövegről, karakterről, hangulatról. Arról a korról, amelyben élünk. Vagy éppen fogalmunk sincs, miben élünk, így lehet, hogy bátrabban és élesebben tudunk fogalmazni. Nótáros Lajos újrafordította a szöveget, Fekete Rékával tettük, vettük, vágjuk, és tenni, vágni fogjuk a színészekkel együtt is. Hiszen számukra fontos, hogy otthonos legyen a szöveg, az ő szájukból szól majd, ők mennek a színpadra, nem pedig a dramaturg, fordító vagy a rendező. A színész viszi vásárra a bőrét, a szöveg csak eszköz, csak egy váz, nem is ruha, csak egy rajz. Maivá az ember teszi. Akármilyen tökéletes is egy szöveg, a benne elmerülő művészek még tökéletesebbé szeretnék tenni, aztán meg néha jól elrontják.

Bármilyen szöveghez hozzá lehet tenni és el lehet belőle. A miatyánk ötszáz év múlva biztosan másképpen fog szólni, a tízparancsolat meg marad mondjuk öt. Lássuk, nekünk a végére mennyi marad abból, amit Stoppard elképzelt…

[:]