Keresztben jégeső – Bereményi Géza és Másik János estje

2018. 07. 16. 19.00 óra, Kamaraterem

[:hu]Online jegyvásárlás
Belépőjegy: 1900 Ft

Keresztben jégeső – Bereményi Géza és Másik János estje

„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk, Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?”

Cseh Tamás dalai azt a világot idézik, ahol félszavakból is értjük egymást, lehunyt szemmel élvezzük az életet, és kinevetjük a halált. A 75 éve született Cseh Tamás alkotótársai, Bereményi Géza és Másik János egy igazán különleges műsorral állnak színpadra. Az esten elhangzanak dalok a Levél nővéremnek, a Levél nővéremnek 2, és Az igazi levél nővéremnek lemezről is, sok más szerzeménnyel egyetemben. Megannyi történet, gondolat, emlékkép idéződik fel a színpadon. A vérbeli muzsikus Másik Jánosé az ének és a zene – olykor zongora, gitár vagy bandoleon –, míg Bereményi Géza a reflektorfényben is író, aki sorait most nem papírra, hanem a közönségre veti. Betekintést nyerhetünk Bereményi gyerekkorába, fiatalságába a most készülő önéletrajzi regényének részleteivel. A szerzőpáros szavaival ajánlva az előadást: „A regényrészletek és dalok fogaskerekekként lendítik egymást tovább és tovább a lélek száguldó országútján, amíg véget nem ér az egész műsor.”

[:]