Dér András: Mindenkinek mindene – Apor Vilmos

„Fantasztikus élmény volt a Várszínház Apor Vilmos gyulai plébános, majd győri püspök életéről és vértanu halálának történetét bemutató előadás. Én a második estét láthattam. Az égiek ugyan beleszóltak, de a kitartó nézők a felhőszakadást követően 22:00 órás kezdéssel megnézhették az előadást. Tapssal köszöntük meg a műszakiak gyors munkáját, amikor a projektor- feltehetően a vihar miatt-,

A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset

Bényei Adrienn beszámolója a Magyar Nemzet.hu oldalon a Mindenkinek mindene című előadásról – 2022. 07. 05.
A hirtelen kitörő vihar, a lezúduló eső sem tudta eltántorítani szombat este a Gyulai Várszínház Mindenkinek mindene című történelmi ősbemutatójának szereplőit, alkotóit az előadás megtartásától. A nézők pedig türelmesen várták, hogy kitisztuljon az ég, elvonuljon az utolsó esőfelhő, elvégezzék a szükséges előkészületeket és kezdődhessen a darab. Egy magával ragadó, hiánypótló, mélyen emberi drámát láttunk a legendás hírű gyulai apátplébános, később győri püspökként vértanúhalált halt Apor Vilmos életéről. A darabot Dér András írta a Gyulai Várszínház igazgatójának felkérésére, és ő is rendezte. A Győri Nemzeti Színházzal közösen létrehozott előadás címszereplője Bakos-Kiss Gábor, zeneszerzője Selmeczi György.

Nem nézte, ki néger, cigány vagy zsidó

Sümegi Noémi beszámolója az Index.hu oldalon a Mindenkinek mindene című előadásról – 2022. 07. 04.
Mindenkinek mindene – Apor Vilmos címmel mutatták be a Gyulai Várszínház és a Győri Nemzeti Színház közös produkcióját a vértanúhalált halt püspökről, akit mindkét városhoz szoros szálak fűztek. A darabot Dér András írta és rendezte: vele és a Gyulai Várszínház igazgatójával, Elek Tiborral beszélgettünk a hőségben a gyulai Rondella Teraszon a premier előtt.

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

„…nagyon sok mindent megmozgatott ez az előadás… egyszerre volt derűs, önfeledt, nagybetűs SZÍNHÁZ, és egyszerre nagyon intim és intenzív kivetítése a beregszászi társulat múltjának, jelenének… hálás vagyok az élményért! Ezt a Társulatot csak átölelni, megölelni lehet! „   Péntek Kriszta, Budapest     „Imádom a sokat átnevezett beregszászi társulatot, soha nem okoztak csalódást. Ez egy tiszta

Mindenkinek mindene – Apor Vilmos – sajtótájékoztató – könyvbemutató – közönségtalálkozó

Mindenkinek mindene – Apor Vilmos sajtótájékoztató – könyvbemutató – közönségtalálkozó Június 29-én (szerdán) 16.00 órakor a Várszínpadon várjuk a sajtó tisztelt képviselőit és a kedves közönségünket Dér András: Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című a Győri Nemzeti Színházzal közösen létrehozott ősbemutatónk sajtótájékoztatójára, a dráma könyvbemutatójára és az alkotókkal való találkozásra. Résztvevők: Bakos-Kiss Gábor, a Győri

Megidézzük Apor Vilmost

Megidézzük Apor Vilmost A Varga Zoltán (Gyulai Hírlap) videójával ajánljuk minden kedves nézőnk figyelmébe a július 1-2-ai Dér András: Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című nagyszabású, történelmi ősbemutatónkat, amelyet a Győri Nemzeti Színházzal koprodukcióban hoztunk létre, Bakos-Kiss Gábor főszereplésével.