2022. november 25. 19.00 óra, Kamaraterem
A KúlArt Produkció előadása
Film, színház, muzsika együtt, egyetlen előadásban Trokán Nóra és Klem Viktor főszereplésével és egy rendkívül sokféle műfajban játszó kiváló zenekar, a Swing à la Django közreműködésével.
2022. december 3. 19.30 óra, Kamaraterem
Az Orlai Produkció előadása
Ha az unokája hajnali háromkor becsönget egy biciklit tolva, nagy hátizsákkal, hogy csak éppen erre járt, akkor mit tesz a jó nagymama? Először is, a fülébe egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát, hogy szállást biztosítson a nagy utazónak.
2022. december 7. 19.00 óra, Kamaraterem
Megyeri Léna és Bősze Ádám ismeretterjesztő előadása
Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész előadása a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat legendás együttműködések, nagy versengések és felforgató mesterművek felelevenítésével.
2022. december 14. 18.00 óra, Kamaraterem
Adventre hangoló dallamok a zeneiskola művésztanárai előadásában!
2023. január 24. 18.00 óra, Gyulai Vigadó
„De mi a célja az örökös kóborlásnak? (…) Talán semmi. Olykor mégis azt hiszem, van valami titokzatos célja. Olykor úgy gondolom, mi egy láthatatlan kincset viszünk magunkkal, amelynek bizonyos időre el kell érkeznie valahova. Most mi visszük, – ha kidőlünk, vállára veszi más, – de egyszer csak elérkezik oda, ahol szükség van rá.”
2023. február 9. 19.00 óra, Kamaraterem
Mióta és miért issza cukor nélkül a kávét a harmincas ügyésznő? Miért követett el valami retteneteset? Egressy Zoltán monológja a tetthez vezető útról szóló vallomás egy egész életet végigkísérő traumáról: gyermekkori molesztálásról, annak feldolgozhatatlanságáról, az ebből fakadó bizonytalanságról és az ebből következő kudarcsorozatról.
2023. február 15. 19.00 óra, Kamaraterem
Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása.
2023. február 22. (szerda) 19.00 óra, Kamaraterem
A születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyzet – túl a valós téren és időn, kivételes tapasztalás.
A Tünet Együttes új produkciójában a szülés élményét kísérli meg felidézni, szétszálazni és megmutatni testtel, szóval és képpel.
2022. március 8. (szerda) 19.00 óra, Kamaraterem
A Gózon Gyula Kamaraszínház előadása
A „Szerelem, óh!” az Oscar-jelölt szerző legkedveltebb színpadi műve. A néha abszurdba hajló, szatirikus bohózat hallatlanul szórakoztató, játékosan gondolkodtató. Szerelem. Örökzöld téma. El nem fogyó kérdések, válaszok végtelen variációi…
2023. március 14. (kedd) 19.00 óra, Kamaraterem
„A daraboknak a nagy részét 2022 októberében nagy sikerrel adtam elő a new yorki Carnegie Hall-ban, amit most a gyulai közönségnek is szeretettel bemutatok. A műsor alapkoncepciója Liszt Ferenc elképesztően sokrétű zenei munkásságának bemutatása. Míg a koncert első felében Liszt fiatal-és középkori műveit mutatom be, a szünet után, a legutolsó darab kivételével, Liszt öregkori művei hangzanak majd el.