Tavaly ilyenkor tartottuk Budapesten a Mozsár Kávézóban az országos sajtótájékoztatónkat, idén is készültünk rá. Egyelőre azonban csak a tavalyi programokra tudunk emlékeztetni. Indítunk is egy sorozatot, Backstage 2019 címmel. Először Szabó Sebestyén Lászlót, a Sztalker csoport oszlopos tagját látjátok, halljátok arról, mit jelent számukra Gyula, s hogyan készültek tavaly a Vízkereszt előadásukra.  

Legfrissebb híreink

Kedves Nézőink! Köszönjük, hogy figyelemmel követik munkánkat és érdeklődnek a további terveink iránt. Tájékoztatásul közöljük, hogy Magyarország Kormánya aktuális  járványügyi szabályozásainak figyelembe vételével, minimum abban bízunk, s arra készítünk programtervet, hogy augusztus 15. után tarthatunk egy szeptember 5-ig tartó mini évadot. (Hamlet-bemutatóval, Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivállal, Jazz Fesztivállal, Márai Sándor Napokkal, benne A

Anyák napi köszöntés Malek Andreával

Kedves Anyukák, Nagymamák! Szeretettel köszöntünk titeket, ezúttal Malek Andreával, akivel nyáron személyesen is találkozhattok a Várszínházban.  Anyák napi nyereményjáték Facebook oldalunkon: Köszöntsd te is anyukádat velünk! Jelöld meg kommentben anyukád nevét hétfő (2020.05.04.) 9:00 óráig vagy tölts fel közös fotót vele, ehhez a poszthoz! A kommentelők között kisorsolunk egy páros belépőt, amivel elviheted anyukádat az

Online színház – Szentivánéji álom

„Onlineszínház! Ünnepeljük együtt a tánc világnapját! A Szentivánéji álom című előadásunkat, a Kulcsár Noémi Tellabor együttesével közösen készített bemutatónkat, 2017. júliusában láthatta a közönség a várszínpadon. Ezen a linken a produkció budapesti bemutatója tekinthető meg: https://youtu.be/hcy3yke89RY Az előadás 2020.05.01.18:00 óráig díjmentesen elérhető. Jó szórakozást! „

Onlineszínház ismét! Holnap (2020.04.29. szerda) a tánc világnapja alkalmából a legújabb onlineszínházi előadásunkat élvezhetitek : Szentivánéji álom, táncjáték. A 2017. júliusában színpadra került produkció a Kulcsár Noémi Tellabor együttesével közösen készült bemutatónk. Figyeljétek a posztjainkat, holnap közzétesszük a linket! Fotó: Kiss Zoltán