Csütörtökön kezdődnek az Ifjú barbárok gyulai próbái. A szombati bemutatóra már alig vannak jegyek. Addig is ajánljuk az alkotókkal (Vecsei H. Miklós, Mester Dávid, Berecz András, Ifj. Vidnyánszky Attila) készített interjúrészleteket:
Mi adta az előadás létrehozásának és a darab megírásának az ötletét?
Bartók Béla és Kodály Zoltán alig húszéves korukban indultak el egy komoly kulturális szembeszélben, mert tudták, hogy az utolsó időket élik, amikor még meg lehet menteni azt, ami nélkülük végérvényesen elveszne. Az egész magyar kultúra csorbított formában létezne, ha ők, ezt akkor nem teszik meg saját költségükön, saját tanáraik véleményének ellenére. Az emlékállításon túl, ez a bátorság és kompromisszum mentes küzdés izgatott minket, ami aztán végigvonul az egész életművén ennek az alapjában véve két különböző személyiségnek. – Vecsei H. Miklós
Mennyire beszélhetünk egy megírt darabról, és mennyire képlékenyen alakult a szövegtest a produkció során?
A darab elkészült, az olvasópróbán még kicsit hosszú, terjengős és dokumentarista volt. Erre azért van szükség, hogy a színészek pontosan átlássák, hogy milyen világba érkeznek majd az anyag által. A próbák során pedig együtt fejlesztjük tovább a jeleneteket, hogy minél jobb ritmusa legyen. Ehhez persze elengedhetetlen Attila improvizációs technikája, ami gyakran a legéletszerűbb és legpontosabb jeleneteket szüli meg a színészek segítségével. – Vecsei H. Miklós
Kik az ifjú barbárok és miért?
Bartók Béla nagyhatású zongoraművét Allegro Barbaronak nevezi el, afféle öngúnyként, hiszen kritikusai rengetegszer írták róla, hogy úgy csapdossa a zongorát, mint valami barbár. Egyáltalán nem értették a zenéjét. Szinte az amerikai „jazz-buborék” volt az első, aki egészében átláthatta Bartók zsenialitását. Ma, ha valaki nem úszik az árral, azt hasonlóképp Barbároknak nézik, pedig jól látható, hogy maga a világ árja nem a legjobb mederben halad. Bátorítást kell adnunk egymásnak és mindazoknak, akik megpróbálnak új utakon járni.– Vecsei H. Miklós
Milyen szerepet játszik a zene az előadásban?
A színházi előadások során, melyekhez eddig volt szerencsém, mindig próbáltam arra törekedni, hogy magammal szemben is állítsak fel kihívásokat. Tenni ezt olyan formában, hogy igyekszem sohasem ugyanazokhoz a megoldásokhoz folyamodni. Ebben az előadásban a felfoghatatlan gazdagságú életművüknek a bemutatására törekszünk, már amennyire lehetséges. Az alapvető funkcióit a zenének egy előadásban ugyanúgy alkalmazzuk, mint bármelyikben, de a különlegességét az adja, hogy két nagy zseni hangjegyei és a népzene inspirálja, csak úgy, mint oly sok alkalommal őket is. A hangulatteremtés, a melodramatikusság, történetmesélés egyaránt megjelenik a zene által. Természetesen az emberi énekhang és a hangszerek találkozása sem marad kiaknázatlanul. – Mester Dávid
Miért szenteltetek az előadásban kiemelt figyelmet a zene mellett a táncnak is?
A népzene funkcionális zene. Tánc nélkül nem is értelmezhető. És ezt Kodály és Bartók is felismerte. Kodály szerint :„Egyetlen helyes testnevelés: engedjük, hogy a lélek formálja a testet engedelmes eszközévé. Engedjük, hogy a magyar lélek a maga képére és hasonlatosságára formálja a magyar testet es annak mozgását. A magyar mozdulatot legfejlettebb alakban a népláncokban találjuk. A zene és testmozgás ősi kapcsolatai a civilizációban erősen meglazultak. Ha most magasabb síkon megpróbáljuk helyreállítani, ahol lehet: nem visszafelé megyünk az ősállapot felé, hanem előre, a civilizációból a kultúra felé. Abba pedig a testnevelés is beletartozik. De csak az a fajtája, melyben a lélek is hozzá méltó helyet kap.”
Táncos anyanyelvünk közösségünk kollektív emlékezete, érzelmeinek, tapasztalatainak mozdulatba sűrűsödött imádsága. Önmagában színház. Örvendek, hogy Attilában, Hasiban – bennük már huzamosabb ideje – most már Dávidban is olyan alkotókra lelek, akik értik ennek a nyelvnek az örökérvényűségén keresztül, ennek kortárs mivoltát is, és túllátnak a népszínműves kliséken. – Berecz István
Mi az, amitől a több, mint egy évszázada zajlott történések és kulcsfigurák életéből kiragadott epizódok és hangulatok a mának is tudnak szólni?
Az emberek érzékenyebbek lettek, tudatosabbak és műveltebbek, de valójában, ahogy ez megvan írva, az emberiség alapvető gyarlóságai és bűnei nem változnak. Ami változik talán az, hogy az általános trendek, divatok a folyamatos elérhetőség és minden ilyen népszerű maszlag miatt nehezebb eljutni az emberig, mintha minden egy kicsit hígult volna, rafináltabb és zavarosabb lenne. Sűrű emberek, hallgatag, szenvedélyes alakok érdekelnek, szerzetesek, pásztorok, úszók, hegymászók – van mindannyiukban valami hasonló. Egyre kevésbé érzem magam alkalmasnak arra, hogy befogadjam, lefordítsam magamnak azt, ami most épp a világban történik. Menekülni akarok, nem csak úgy nagy általánosságban a földről, hanem a hétköznapi helyzetekből, színházból, saját magam marhaságai elől.
Ezekre az őrjítően unalmas, jól ismert körökre tökéletes tanulmánynak bizonyult Bartók Béla és Kodály Zoltán. Ezért ez a munka egyrészt terápia és tanulás, másrészt folytatása annak, amivel eddig kicsiben próbálkoztunk. Itt mindenféleképpen nyomatékosítani akarom, hogy egy komoly csapat munkája az előadás, ahol a színészek ugyanolyan alkotói a darabnak, mint maga a szövegíró és a látottak nem csak a rendező agyszüleményei, hanem az egész stábé, ahol külön meg kell említenem Berecz Istvánt, aki évek óta alternatív módszerekkel vezetett rá, értette meg velem az anyag szellemiségét, drámáját és humorát. – Ifj. Vidnyánszky Attila
Hogyan ajánlanád az előadást?
Ifjú barbárok lett a címe. Nem célunk Bartók és Kodály életét elmesélni, lehetetlen volna, egyáltalán nem célunk történetet mesélni vagy zenés darabot írni. Valójában céltalan, nem halad sehová, nem találtunk üzenetet vagy mondanivalót, nem lesznek főszereplők és tanulság sem lesz a végén, igyekszünk minél kevesebbet beszélni. Visszhangokat kerestünk, amik ma ugyanúgy szólhatnak, mint száz évvel ezelőtt. – Ifj. Vidnyánszky Attila
Ifjú barbárok olvasópróba a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Fotó – Biró István