Elhunyt Helyey László színművész

Nekrológ

Újabb pótolhatatlan veszteség érte a Gyulai Várszínházat, ismét egy olyan művész távozott az élők sorából, aki kiemelkedő helyet foglalt el a színház életében. Halmos Béla, Vukán György, Miklós Tibor után elment

Helyey László (1948-2014)

Helyey László 65 éves korában hunyt el 2014. január 3-án reggel, hosszú betegség után. 1975-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát, majd a legendás kaposvári társulatba szerződött. Később játszott Pécsen, Szolnokon, Budapesten a Kamaraszínházban és a Nemzeti Színházban. Alapító tagja volt a budapesti Katona József Színház társulatának, majd az Új Színházban volt tag, itt játszott haláláig. Jellegzetes mély hangja, megnyerő személyisége, nagyszerű alakításai sokak kedvencévé tették. Szinkronjaival az egyik legnépszerűbb színész volt, ő kölcsönözte hangját többek között Gérard Depardieu-nek, Donald Sutherland-nek, ő szinkronizálta Mátyás királyt is, amelyik szerepben az egész ország megismerte, megszerette a gyermekektől a felnőttekig. Több mint ötven magyar filmben játszott emlékezetes fő- és karakterszerepeket.

A Gyulai Várszínházhoz két évtizedes szoros kapcsolat fűzte. 1989-ben játszott először itt Száraz György: A megközelíthetetlen című bemutatójában. 1991-től szinte minden évben látható volt a Ladics-házban bemutatott előadásokban, mint főszereplő. Emlékezetes alakításai voltak: 2001-ben Simonyi imre: Dramolettek, 2002-ben Simonyi Imre: Természetes halál, 2003-ban Márai Sándor: A pisztoly, 2006-ban Az Isten és a bor főszerepei. Különleges vállalkozása volt, amikor 2007-ben öt estén át felolvasta Hamvas Béla: Karnevál című nagyregényét. 2012-ben pedig a Füveskönyvekben, Hamvas, Márai, Weöres műveiből összeállított felolvasószínházi előadásban nyújtott emlékezetes alakítást. A Ladics-házban bemutatott produkciókat nagy sikerrel játszották más városokban is: Szeged, Kecskemét, Debrecen, Esztergom, Szentendre, Budapest közönsége is megismerhette nagyszerű játékát. A Kamarateremben is többször fellépett, játszott a Sátánfajzat, a Téli alkony című darabokban. Tavaly májustól panaszkodott a tüdejére, állapota egyre rosszabb lett. Kecskeméten július végén, már a betegségével küszködve lépett fel a Füveskönyvek vendégjátékában. Sajnos állapota egyre rosszabb lett, novembertől kórházban ápolták. A Gyulai Várszínházzal három magyarországi és három határon túli vendégjátékra mentünk volna a Füveskönyvekkel…, de a halála közbeszólt.

A Jászai Mari-díjas színészt a Gyulai Várszínház kétszer tüntetett ki. 2001-ben Sík Ferenc-díjat, 2012-ben Havasi István-díjat kapott kiemelkedő művészi teljesítményéért.

Kedves Laci, nagyon fogsz hiányozni! Nyugodj békében. Emlékedet megőrizzük!

Gedeon József – igazgató
Gyulai Várszínház