Category Archives: Nyári évad – 2021

X. Irodalmi Humorfesztivál

2021. augusztus 10. 20.30 óra, Várszínpad

A Gyulai Várszínházban 2002 óta kétévente megrendezett Irodalmi Humorfesztivál az egyik legkiemelkedőbb nyári szépirodalmi program a Kárpát-medencében. A kortárs magyar irodalom élvonalát képviselő költők, írók olvassák fel még publikálatlan, általában erre az alkalomra írott humoros verseiket, prózáikat.

Két Hold világa

2021. augusztus 13. 19.00 óra, Kamaraterem

A Gyulai Várszínház, a Transzformáció Alapítvány és a Spektrum Színház közös bemutatója

Nemes Nagy Ágnes költő mértékadó és meghatározó személyisége volt a II. világháború utáni magyar irodalomnak. Lengyel Balázs író, esszéista, irodalomszervező az Újhold folyóirat körének legjelentősebb kritikusa volt. Kettejük sorsa szétválaszthatatlanul összefonódott, és annak ellenére, hogy házasságuk válással végződött, szellemi életközösségük, barátságuk mindvégig megmaradt.

Szabó Magda: Az ajtó – főpróba

2021. augusztus 15. 20.30 óra, Várszínpad
A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös bemutató előadása
Szabó Magda a világon a legismertebb modern magyar író, könyveit 43 nyelvre fordították le. Az életművét gondozó Európa Kiadó szerint „magyarabb és magyarságában európaibb szerzőt elképzelni sem lehetne.” Szabó Magda költőnek indult, regényeket a kényszerű hallgatás éveiben kezdett írni.

Szabó Magda: Agyigó

2021. augusztus 16. 17.00 óra, Kamaraterem

A Gózon Gyula Kamaraszínház előadása

Gyermekkor, szerelem, halál – talán ezek az ember legszemélyesebb történetei. Ezekről vall Szabó Magda Für Elise és Megmaradt Szobotkának köteteiben, és meglepő önvallomásokat, önelemzéseket oszt meg olvasóival a Szüret című kötet verseiben.

Szabó Magda: Az ajtó

2021. augusztus 16. 20.30 óra, Várszínpad