2011. január a Gyulai Várszínházban

Az új évben is változatos programokkal várják a művészeteket, kultúrát kedvelő nézőket a Várszínház Kamaratermébe. A Kamaragalériában január 13-án est fél hétkor nyílik Kucsera András Fényhíd című kiállítása. Kucsera András grafikus, festőművész a Békés megyei Pusztaottlakán született 1948-ban. Középiskolába a Budapesti Képzőművészeti Gimnáziumba járt, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Pásztor Gábor volt a mestere. 1971 óta számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. 3 évig Rómában, majd a Balaton-felvidéki Vászolyon élt, jelenleg Zsámbékon alkot. Kucsera András képeit a komplexitás jellemzi, amelyben a földi lét megannyi szegmense megtalálható a művész képpé formálása által. Sokféle technikát használ az alkotásainak az elkészítésekor. Gyulára egy válogatást hoz az eddigi munkásságából, ennek részei a Pilinszky János verseihez készített illusztrációk és más lírai absztrakt illetve figurális festmények, amelyek asszociációk alapján készültek. A kiállítást a gyulai származású neves közíró Ambrus Lajos nyitja meg. 13-án este hét órától a KFT együttes meghatározó muzsikusának Bornai Tibornak az önálló estjét hallgathatják meg Gondolkodom, tehát dalok címmel. A koncerten egy zongorán a legismertebb KFT – dalok csendülnek fel, de hallhatnak más egyéni szerzeményeket is. Két dal között pedig az előadó fog mesélni vidám történeteket. A nemrég 50 éves múlt zenész dalai többnyire líraiak és abszurdok is egyúttal. Az est semmilyen műfajban nem sorolható. Izgalmas, nevetős, zenés, sztorizgatós, elgondolkodtatós, amilyen maga a szerző. Töltsön Ön is egy tartalmas estét Bornai Tiborral – áll a műsor ajánlásában.

Január 20-án 19 órától a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legjelentősebb zenekarát a Deep Purple muzsikáját idézi meg a Cry Free együttes. A tribute, tehát a neves együttes számait játszó zenekart a világ legjobb Deep Purple tribute zenekarának tartják. Ezt a jelzőt nem csak a kritikusok és a közönség akasztotta rájuk, de maga az eredeti zenekar is, több koncertjükön a Cry Free volt az előzenekar. John Lord, a Deep Purple legendás billentyűse pedig velük lépett fel Európa szerte az elmúlt években. A gyulai koncerten elhangzik minden neves Deep Purple szerzemény a Smoke on the Water-től, a Hammond orgonán megszólaltatott Child in Time-ig. Aki szereti a Deep Purple muzsikáját, az ne hagyja ki a Cry Free koncertjét.

Január 25-én egy nagyszerű színházi előadásra kerül sor. Három kiváló színész briliáns játékának örülhetnek a nézők, V. Szigarjev: GUPPI című komédiájának előadásakor. A kortárs orosz szerző darabja a klasszikus francia bohózat mintájára megírt, már-már abszurdba forduló komédia. A szerelmes történetben a megcsalatás előtt álló férj hirtelen betoppan az asszony és a harmadik légyottjára. A Guppi igazi színészdarab Bán János ezért az alakításért díjat kapott a Vidor fesztiválon. A dölyfös férj szerepében a Kiváló Művészt Csuja Imrét láthatják, az asszony szerepét a Jászai Mari-díjas színésznő Györgyi Anna játssza nagyszerűen. A budapesti Centrál Színház komédiáját Kiss Csaba rendezte.

B.S.