William Shakespeare és Szabó T. Anna

William Shakespeare és Szabó T. Anna

A Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiválján már hagyomány, hogy egy Shakespeare-hez köthető kortárs magyar írót, költőt is vendégül látnak. Napra pontosan 12 évvel ezelőtt volt az első ilyen beszélgetés. 2007-ben a Gyulai Várszínház jelenlegi igazgatója, dr. Elek Tibor elsőként Esterházy Péterrel cserélt eszmét, később Bereményi Géza, Varró Dániel, Nádasdy Ádám, Kodolányi Gyula és a nemrégiben elhunyt Térey János Shakespeare-hez való viszonyával ismerkedhettünk meg. Természetesen a szerzők ilyenkor nemcsak kötődésükről vallottak a közönség előtt, hanem saját műveikről is.

Fodor György beszámolója a Gyulai Hírlapban – 2019. július 20.

https://www.gyulaihirlap.hu/126482-szabo-t-anna-shakespeare-je