Shakespeare, kicsit másképp

Shakespeare, kicsit másképp

 

XVII. alkalommal rendezzük meg a Gyulai Várszínházban a Shakespeare Fesztivál programsorozatát, július 11. és július 14. között, ezúttal Shakespeare, kicsit másképp alcímmel. Idén izgalmas Shakespeare átiratokat és parafrázisokat hívtunk meg a fesztiválra, és a színház két saját korábbi nagy sikerű bemutatóját is visszahozzuk, a Rosencrantz és Guildenstern halott és a Hamlear című koprodukciós előadásokat.

A Rómeó és Júlia a veszprémi Petőfi Színház, a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház és a Kabóca Bábszínház különleges, bábos változatában sajnos betegség miatt elmarad. Az Ahogy tetszik táncszínházi továbbgondolását a GG Tánc Eger csoport adja elő Kulcsár Noémi rendezésében. A Miskolci Nemzeti Színház Lear halála című kétszereplős Enyedi Éva által készített, Keszég László által rendezett adaptációját láthatja a közönség a Kamarateremben, majd az Aradi Kamaraszínházzal négy évvel ezelőtt létrehozott, Tom Stoppard művéből készült Rosencrantz és Guildestern halott című előadást a Várszínpadon, Tapasztó Ernő rendezésében. A fesztivált a horvát Filip Krenus A Poor Player című, Shakespeare világát megidéző, angol nyelvű, magyarul feliratozott előadása és a tavalyi, a Bartók Kamaraszínházzal közösen létrehozott Győrey Zsolt – Schlachtovszky Csaba darabból készült Hamlear című előadás zárja, ismét a Várszínpadon, Őze Áron rendezésében, Nagy Ervinnel, Sipos Imrével, Vasvári Csabával, Kovács Vandával a főbb szerepekben.