Fotók: Kiss Zoltán
„Fantasztikusak voltak, mint mindig! Zeneileg meg nr.1 most nálam ez a darab!!! Dallamtapadásos a Forma-dal és Pablo dala” Laukó Csilla „Le a kalappal a színészek előtt. Én és Kisfiam, Zaják Ádám, hálásan köszönjük a kitartást és az előadást! Nagyon tetszett mindkettőknek!” Horváth Erica, Budapest
Fotók: Kiss Zoltán
„Az év előadása volt. Gratulálok!” Veres Krisztina, Békéscsaba
Gyürky Katalin beszámolója az Erdélyi Hét előadásairól a Bárkaonline.hu oldalon – 2024. 08. 06.
A szerencsét hozó hetes szám bűvöletében, azaz idén hetedik alkalommal, hét napon keresztül, hét előadást felvonultatva rendezték meg 2024. július 29-e és augusztus 4-e között a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválján belül az úgynevezett Erdélyi Hetet, azaz a keleti határunkon túli magyar színházak bemutatkozását. A Gyulai Várszínház igazgatója, Elek Tibor gondos válogatásának hála egyfelől minden egyes nap más-más erdélyi teátrum lépett színpadra, másfelől műfaji vonatkozásban is változatos, egymástól eltérő korosztályokat megszólítani képes produkciók övezte minifesztiváli estéket tölthetett el a Várszínház különböző játszóhelyein a szakma és a nagyérdemű egyaránt.
A héten még a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja zajlik a Gyulai Várszínházban, olyan legendás művekkel, mint Mrozek: Tangó, Moliére: A fösvény, Goldoni: Mirandolina, Shakespeare: Téli rege, Gogol: Háztűznéző, Moliére-Lully: Úrhatnám polgár, Tennessee Williams: A vágy villamosa. A jövő hét első felében pedig már egy magyar klasszikus, Örkény István művei kerülnek a színház különböző színpadjaira. Az összművészeti
„A Gyulai Várszínház „Erdélyi hét” méltóan magas színvonalú darabját láthattuk. Köszönjük.” Dósa Gáborné, Gyula