Világfa zenekar koncertje

2024. december 13. (péntek) 19.00 óra, Kamaraterem
A Világfa Zenekar világzenei vonalon haladó, „révülős”, misztikus zenét játszó formáció. Zenekarukban van többek között dob, basszusgitár, elektromos gitár és a manapság egyre népszerűbb hangdrum. Különleges hangzásvilágú, egyedi, saját szerzeményeket játszanak.

Mika Myllyaho: Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén

2024. december 19. (csütörtök) 19. 00 óra, Kamaraterem
A Nézőművészeti Kft. előadása
Mit adtál a világnak? Ha ebben a pillanatban meghalnál, mi maradna utánad? Laci maga után hagyna ezer darab nehezen lebomló oreós zacskót. Krisz mérnöki munkájának köszönhetően az emberiség átlagosan 40 perccel kevesebb időt tölthet liftekben rekedve. Lehel után egy 5 éves, magányos kisfiú maradna.

Tempó

Gurzó K. Enikő beszámolója az Egy, kettő, három – Az ibolya című bemutató előadásról a Gyulai Hírlapban – 2024. 08. 21.
A Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkcióján mulathatott augusztus 16-án a gyulai közönség. A várszínház 61. évadjának utolsó előtti estjén Molnár Ferenc Egy, kettő, három és Az ibolya című egyfelvonásos vígjátéka csalogatta be a nyári melegből az Erkel Ferenc Művelődési Központba a szórakozni vágyókat. Rátóti Zoltán rendezése és Bodrogi Gyula fellépése feledhetetlen élményt nyújtott.

Olaj

Molnár Eszter beszámolója az Egy, kettő, három – Az ibolya című bemutató előadásról – 2024. 08. 21.
„Molnár Ferenc-darabokkal egyszerűen sosem lehet mellélőni: számomra mindig ezek az évad fénypontjai. A magyar polgári dráma megteremtőjének művei – még majd’ száz év elteltével is – humorosak, karakterei szerethetők, és üzenetei még a modern kor embere számára is aktuálisak.”

Egy, kettő, három – Az ibolya

Olaj (kritika az Egy, kettő, három – Az ibolya című előadásról) Molnár Ferenc-darabokkal egyszerűen sosem lehet mellélőni: számomra mindig ezek az évad fénypontjai. A magyar polgári dráma megteremtőjének művei – még majd’ száz év elteltével is – humorosak, karakterei szerethetők, és üzenetei még a modern kor embere számára is aktuálisak. Teljes beszámoló Molnár Eszter, Gyula

Tűz!

Gurzó K. Enikő beszámolója a Tóték című előadásról a Gyulai Hírlapban – 2024. 08. 19.
Örkény István Tóték című darabjával folytatódtak augusztus 14-én az Örkény István-napok a gyulai várszínpadon. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata Vidnyánszky Attila húsz éve Gyulán bemutatott emblematikus Tóték című előadását játszotta el újra Trill Zsolt főszereplésével. A háború borzalmait kiveséző produkció évekkel ezelőtt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház együttműködésében született.

Volt valami, ami még a futball-Eb-vel és az olimpiával is felvette a versenyt

44 program, 4 új bemutató, köztük 3 ősbemutató, 3 színházi, 2 zenei fesztivál, 20 százalékkal magasabb fizető nézőszám, 65 százalékkal magasabb jegyárbevétel, mint az igen jól sikerült tavalyi évadban. Az Index beszámolója az évadértékelő sajtótájékoztatón elhangzottakról. Sümegi Noémi – Index.hu