Fotók: Kiss Zoltán
„Fantasztikus volt. Lehengerlő élményben volt részünk. Köszönjük a művész úrnak.” Mihucz Györgyné Éva, Újkígyós
A Gyulai Várszínházban idén már negyedszer megrendezett Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja programját ezúttal is úgy állítottuk össze, hogy a változatos műfajú előadások között minél szélesebb közönségrétegek, a gyerekektől a nyugdíjasokig találhassanak kedvükre valót. A világ egyik legismertebb családi musicaljét, A muzsika hangját a Szolnoki Szigligeti Színház adja elő a gyulai Tószínpadon, a fiatal Pányik Tamás rendezésében
Fodor György beszámolója az Egy diktátor születése című előadásról a Gyulai Hírlapban – 2026. 08. 02.
Van színház, amely történetet mesél. És van színház, amely tükröt tart. Székely Csaba Egy diktátor születése című monodrámája az utóbbi kategóriába tartozik. A Gyulára rendszeresen járó Yorick Stúdió előadása – a színészként nálunk már jól ismert Sebestyén Aba rendezésében és Galló Ernő elementáris erejű alakításával – nem egyszerű politikai parabola volt, hanem az emberi lélek működésének, a manipuláció természetének és a hatalom pszichológiájának lenyűgözően pontos színpadi boncolása.
Bóta Gábor beszámolója a Caligula helytartója című előadásról a Népszava.hu oldalon – 2026. 08. 02.
Megrendülök és bámulok, hogy a Caligula helytartója még mindig milyen ütős darab. Pedig muzeális lehetne már, ódonul poros, hiszen avíttnak gondolt szószínház. Jobbára csak ácsorognak a szereplők és vitatkoznak. Ráadásul most a Gyulai Várszínházban igencsak túlkoros a szereposztás. Ketten nyolcvanon túl vannak, két fiatal színészt leszámítva a többiek hetvenen felül. Patinás darabhoz jeles határon túli magyar színészek. Székely János – ennyi idő után ki merem mondani – remekművének éppen a gyulai várban tartották 1978-ban az ősbemutatóját, az erdélyi nagy rendező, Harag György legendás színrevitelével, a két főszereplő, Őze Lajos és Lukács Sándor nem kevésbé legendás alakításában. Éppen negyven évvel később, a Várszínház mostani direktorának, Elek Tibornak a kinevezése után az első dolgai közé tartozott, hogy a jubileum alkalmából felkérje Szász Jánost, hogy az eredeti helyszínen ismét rendezze meg a darabot. Az ifjú Szász egyébként kellékesként és a statisztéria tagjaként, az egyik zsidóként működött közre a Harag által rendezett produkcióban; nyilatkozta is, hogy ez mekkora hatást gyakorolt rá, egyetemi kurzussal ért fel számára.
Bóta Gábor beszámolója az Egy diktátor születése című előadásról a Pepitamagazin.com oldalon – 2026. 07. 31.
Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg másodszor is az Egy diktátor születését, pedig csak néhány hete láttam. De újra bevonzott Székely Csaba darabja, Sebestyén Aba rendezése, és Galló Ernő, aki egyedül játssza. Másfél órán keresztül nevettetve bennünket, hogy egy idő tán el is borzasszon, mert érzékletesen megmutatja hogyan születnek a fölöttünk elhatalmasodó szörnyetegek.

