SZEREPLŐVÁLTOZÁS

Kedves Nézőink! Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy nemcsak rendezi, de szereplője is lesz Mácsai Pál az Örkény Színház mai Isten című előadásának. Annak a színpadi vitának, ami az eutanáziáról szól, többek között Pogány Judit Hámori Gabriella, Csuja Imre, Csákányi Eszter részvételével. Mácsai Pál dr. Legány Andrásként szerepel az előadásban.   Jegyek még kaphatók: https://gyulaivarszinhaz.hu/ferdinand-von-schirach-isten/

Naplementék Gyomán

Gurzó K. Enikő beszámolója az Ártatlanok című bemutató előadásról a Gyulai Hírlapban – 2024. 07. 05.
Felolvasó-színházi ősbemutató helyszíne volt szerda este a gyulai Várszínpad, ahol bravúros szereposztásban láthatta-hallhatta a közönség az Ártatlanok – Levelek a Kner család életéből (1938–1946) című összeállítást a Gyulai Várszínház nyári fesztiválja keretében.

Ártatlanok – Levelek a Kner család életéből (1938 – 1946)

„Remek, megrázó, elgondolkodtató… előadás volt.” Jelenka Magdi, Gyula   „Fantasztikusan megrázó előadás volt. Köszönöm Erdész Ádámnak, a dramaturgnak, a rendezőnek és a szereplőknek.” Dósa Gáborné, Gyula   „Különös, izgalmas élmény volt látni, hogy a levelezéskötet darabjaiból miként alakul ki egy megrendítő színpadi produkció. Köszönet érte a színháznak, a kitűnő színészeknek.” Erdész Ádám, Gyula   „Nagyon

Friss díjas előadások a Gyulai Várszínházban

Két országos színházi fesztivál zajlott le az elmúlt hetekben, előbb, június elején Kaposváron a POSZT folytatásának szánt Országos Színházi Találkozó, majd az elmúlt héten a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja. Mindkét fesztiválon nagy sikerrel szerepelt több olyan előadás (Iráni konferencia, Csárdáskirálynő, Háztűznéző, A fösvény), amely a Gyulai Várszínház 61. évadának programjában is látható lesz. A

Sztárparádé – Játék – Eredmények

Talán soha nem szerepelt még egyetlen évadunkban annyi közismert, népszerű színművész, előadóművész, mint idén fog. Sztárparádé felirattal forgalomban is van egy, a nyári évadot hirdető plakátunk. Rajta 32 kiváló színművész fotója. Egy hónappal ezelőtt játékot indítottunk a plakáthoz kapcsolódóan, arra kérve a játék iránt érdeklődőket, hogy nevezzék meg a 32 művészt, de a nevük mellé