Színházi workshop középiskolásoknak és egyetemistáknak! Jelentkezni a Gyulai Várszínház irodájában: Kossuth utca 13., telefon: 0666/463-148, vagy e-mail címen lehet: gyulaivarszinhaz@t-online.hu
Sajtóhír Elek Tibort nevezték ki a Gyulai Várszínház új vezetőjének Elek Tibort nevezték ki a Gyulai Várszínház új vezetőjének – jelentette be Görgényi Ernő polgármester a csütörtöki gyulai képviselő-testületi ülés után tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: három pályázat érkezett a kiírásra, a szakmai bizottság Varga Marianna jelenlegi megbízott igazgató, valamint Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pályázatát támogatta. Elek
Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyének betöltésére. A részletes Pályázati felhívás a mellékletben letölthető: Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyének betöltésére 2015. évi beszámoló, szakmai beszámoló és közhasznúsági melléklet 2016 évi szöveges háromnegyedéves beszámoló Alapító Okirat 2017.01.26. – Gyulai Várszínház 2016. évi üzleti terv A közművelődési feladatokról
2017. 08. 12. 20.30 óra, Várszínpad [:hu]Belépőjegy: 2.000 Ft – 2.500 Ft – 3.000 Ft Online jegyvásárlás Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde A boldogságkeresés meséjét az innovatív színházi rendező, Balázs Zoltán állítja színpadra. A Maladype Színház művészeti vezetőjének rendezői koncepciója, a Csongor és Tünde egymás mellett futó hétköznapi, szimbolikus és mágikus történetszálait DNS-spirálként tekeri egymásba.
2017. 08. 11. 20.30 óra, Várszínpad [:hu]Belépőjegy: 2.000 Ft – 2.500 Ft – 3.000 Ft Online jegyvásárlás Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde A boldogságkeresés meséjét az innovatív színházi rendező, Balázs Zoltán állítja színpadra. A Maladype Színház művészeti vezetőjének rendezői koncepciója, a Csongor és Tünde egymás mellett futó hétköznapi, szimbolikus és mágikus történetszálait DNS-spirálként tekeri egymásba.
2017. 08. 11. 16.00 óra, Harruckern tér [:hu] A háromágú tölgyfa tündére – népmese Ezt az előadást is együttesen alkotja a mesemondás, bábozás, népi éneklés és élő népzenei kíséret. Előadja: Fabók Mariann – színművész, bábművész Zeneszerző és zenei kíséret: Keresztes Nagy Árpád – népzenész, kobzos énekmondó Sűrű erdő közepében gazból gyütt boszorkány őriz ódon tölgyfába zárott három tündérleányt. Mesénk arról
2017. 08. 10. 18.00 óra, Vár körül [:hu] Utcaszínház – Sztefan Canev: Johanna második halála – francia népi legenda Játsszák: JOHANNA – Sallai Zsóka HÓHÉR- Szabó Zoltán ISTEN – Lakatos Viktória Rendező: Gulyás Attila
2017. 08. 09. 20.30 óra, Tószínpad [:hu]Belépőjegy: 3.000 Ft – 3.500 Ft – 4.000 Ft Online jegyvásárlás Az Apám ablakából az ég című előadás az élet egyik legfontosabb titkába nyújt betekintést: hogyan igyekszünk férfivá válni, hogyan történik meg mindez küzdelmesen, mégis észrevétlenül. Ha azt mondjuk: „élet”, mindannyian másra gondolunk, épp úgy, mint amikor azt mondjuk: