Nyitás, jegyárusítás, szabadtéri hangverseny

Kedves Nézőink!

 

Örömmel látjuk, hogy nyitnak a kulturális intézmények, színházak országszerte és Gyulán is. Természetesen mi is csatlakozunk a magunk lehetőségei szerint és az érvényben lévő járványügyi szabályozásokat betartva.

Május 3-tól (hétfőtől) a Kossuth u. 13. szám alatti igazgatósági épületünk nyitva lesz nézőink, az előadásaink iránt érdeklődők számára. Így lehetővé válik az is, hogy megkezdjük a jegyek árusítását mindazok számára, akik nem kívánnak, vagy nem tudnak élni az online jegyvásárlás lehetőségével, amit a honlapunkon, az egyes előadásoknál található linken, vagy a jegy.hu portálon egyébként már napok óta megtehetnek.

A jegyek vásárlására hétfőtől csütörtökig 10-13 és 14-16 óra között, pénteken 10-13 óra között lesz lehetőség. Az érvényben lévő járványügyi szabályozások értelmében a színházi előadásokon csak védettségi igazolással rendelkező nézők vehetnek részt. Ezért, kérjük, hogy mind a személyes, mind az online jegyvásárlás lehetőségével csak olyan nézőink éljenek egyelőre, akik rendelkeznek igazolással, illetve tudják, hogy az előadás idején már mindenképpen rendelkezni fognak, mert a jelen szabályozás szerint csak azokat engedhetjük be a nézőterekre. Jegyek visszaváltására csak elmaradt előadás esetén van lehetőségünk.

Mi arra készülünk, hogy június 25-re, az évadkezdésünkre semmilyen járványügyi szabályozás nem fogja már korlátozni az előadásaink megtartását és a nézőink ezeken való részvételét. Ennek megfelelően megkezdtük az ehhez szükséges műszaki-technikai feltételek biztosítását. A Tószínpad mellett már állnak az öltöző pavilonok, a tószínpadi nézőtér szerkezete, és munkatársaink rövidesen megkezdik magának a Tószínpadnak a beépítését is.

Június 5-én, szombaton 18.00 órakor nagyszabású szabadtéri, komolyzenei hangverseny megrendezésére készülünk – amennyiben az akkor érvényben lévő járványügyi szabályozások lehetővé teszik. A Művészeti Fesztiválok Szövetsége tagszervezeteinek városaiban, így nálunk is, a fesztiválszezon nyitányaként ezen a napon mindenhol felharsan majd, többek között, Erkel Ferenc Ünnepi Nyitánya. Gyulán a megújult Erkel Ferenc téren a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és az Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar egyórás hangversenyét látva és hallgatva örülhetünk együtt a szabadtéri rendezvények lehetővé válásának.