Gyula, Kőszeg, Esztergom, Kisvárda, Szarvas szabadtéri színházainak vezetői is részt vettek a X. Színházi Olimpia megnyitóünnepségén április 15-én. Tanúi voltak ifj. Simet László világszámának, amikor drótkötélen átment a Duna fölött, majd együtt vonultak az olimpián résztvevő többi színház képviselőivel, az olimpia jelképének választott bárkában a Nemzeti Színház elé.
A Gyulai Várszínház három előadást is fogad az olimpia keretében: június 22-én a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az SNT Drama Ljubljana és a Konstancai Állami Színház közös produkcióját Prométheusz ’22 címmel, Tompa Gábor rendezésében, június 24-én a Luxuria című előadást a Barcelona Flamenco Balett produkcióját és június 27-én a Jules Verne regényből készült Húszezer mérföldnyire a tenger alatt című előadást az olasz Teatro Potlach produkciójaként.
További információk a megnyitó ünnepségről és az olimpiáról: