A sikeres 51. nyári évad után ismét lesznek előadások a Gyulai Várszínház Kossuth utcai Kamaratermében. Októbertől márciusig hetente egy-egy programot szerveznek, neves művészek meghívásával tartanak színházi előadásokat, önálló esteket, koncerteket, rendeznek kiállításokat. Az 1996 óta működő Kamarateremben fellépett már a magyar színházi szakma színe-java, neves magyar és külföldi művészek koncerteztek különböző műfajokban. A 2014/2015-ös szezonban is lehet kamaratermi bérletet váltani, amellyel kedvezményesen megtekinthetők az előadások. A műsor összeállításánál egy dologra figyelnek, csak színvonalas produkció kerülhet a kamaraterem közkedvelt színpadára.
Október 8-án 18.30 órakor egy rendhagyó kiállítás nyílik a Kamaragalériában. Bokor Ildikó grafológus évek óta gyűjti a Gyulai Várszínházban fellépő művészek kézírását, amelyekről elemzéseket is készített. Ezeket eljuttatta a művészeknek is, akik hozzájárultak, hogy kiállítsa őket. A több éves munka eredményeként egy gazdag névsor állt össze azokból a művészekből, akiknek az írásait Bokor Ildikó elemezte. Mások mellett Rudolf Péter, Csákányi Eszter, Eperjes Károly, Halmos Béla, Trokán Péter, Miklósa Erika, Felméri Péter, Tompos Kátya, Makranczi Zalán kézírásainak elemzése tekinthető meg november 15-ig a Grafológiai művészportrék című kiállításon.
Október 8-án, 19.00 órakor egy gyulai sikerdarab látható a Kamarateremben. 2012. nyarán mutatta be a Gyulai Várszínház a Hamvas Béla – Márai Sándor – Weöres Sándor írásaiból összeállított Füveskönyvek – Az Élet nagy kérdései című felolvasó színházi estet a Ladics-házban. A gyulai három előadás után egy hosszú sikerszériát élt meg a darab, hiszen eddig 11 városban játszották határon innen és túl. Felléptek vele Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden. Ekkor következet be Helyey László váratlan halála. Sokáig kérdéses volt az előadás folytatása, de a felkérések miatt a továbbjátszás mellett döntöttek. Helyey Lászlót Dunai Tamás Érdemes Művész követte, aki továbbvitte az előadás főszerepét. Vele játszották a darabot Veszprémben, Pécsen, Nyíregyházán, Tiszalökön. Határon túl eljutottak: Aradra, Temesvárra, Nagybányára és Márai szülővárosába Kassára is. Mindenütt hatalmas siker fogadta a különleges előadást, amelyben Dunai Tamás mellett fellép az Erkel Ferenc-díjas zongoraművész Binder Károly és a keleti táncok avatott előadója Barkóczi Beáta. Novemberben a budapesti Nemzeti Színházban lesz vendégjátékuk. Gyulán most láthatják először Dunai Tamással a sikerdarabot, a Füveskönyveket.
Október 14-én a humoré lesz a főszerep. Dolák-Saly Róbert évtizedek óta állócsillag a magyar abszurd humor palettáján. Énekesként kezdte, majd a L’art Pour l’art együttes tagjaként lett igazán népszerű, mint humorista. Az általa megtestesített figurák: Pandacsöki Boborján, Naftalin Ernő, Leopold, Anti-bácsi – az Öreg vagy a diafilmekhez írt szövegek mind a műfaj klasszikusai lettek. Ezekből nyújt át egy válogatást Dolák-Saly Róbert az önálló estjén. Lesz abszurd humor, diafilmvetítés és dalok. Az előadás címe: Pedig de!
Október 15-én folytatódik a művészfilmeket bemutató Filmklub. Fellini 1976-ban készült filmjét a Casanovát láthatják ezen az estén. Az Oscar-díjas, BEFTA – díjas film a nagy olasz rendező egyik leglátványosabb alkotása, nem véletlenül kapott Danilo Donati több díjat a fantasztikus jelmezekért. Fellini ebben a filmben a nagy nőcsábász, művészetekben és tudományokban jártas velencei kalandor Casanova életét dolgozta fel. A neves férfi beutazta Európát, kora híressége lett, aki megannyi csábítása ellenére sem talált rá az igazi szerelemre, annál inkább vált az érzéki örömök hajszolásának a rabjává. Fellini célja az volt a film elkészítésével, hogy egy olyan
tökéletes alkotást hozzon létre, amelyben mintha minden képkocka egy-egy gondosan megtervezett festmény lenne, rajta az emberekkel és a környezettel. A film főszereplője a neves kanadai színész, Donald Sutherland. Mellette több száz színész és statiszta tűnik fel a filmben, akik mindannyian jellegzetes fellinis karakterek, hossza válogatás után kerültek be az alkotásba. A Casanova Fellini első posztmodern filmje, amely méltó párja a Satyricomnak és a többi neves filmeposznak.
Október 21-én 19.00 órakor egy különleges könnyűzenei koncertre kerül sor, amikor Szabó Balázs és Bandája lép fel. Az utóbbi évek egyik legkellemesebb meglepetés zenekara a Szabó Balázs és Bandájának a feltűnése. Cseh Tamás méltó utódja, a folk és a rock zene minőségi ötvözete, a Ghymes együtteshez hasonló hangzásvilággal, költői szövegekkel. Három sikeres CD-t adtak ki, a legutóbbit az idén Élet elvitelre címmel. Ennek lesz a lemezbemutató koncertje most a Kamarateremben, de elhangzanak majd más népszerű számok pl.: Bájoló, amelyet több mint egymilliószor töltöttek le a YouTube-ról. Szabó Balázs 1978-ban született énekes, dalszerző, szövegíró, bábszínész és mesemondó. Népzenészként kezdte, amely stílus a rock mellett most is meghatározó zenéjében. Zongorázni tanult, de rengeteg hangszeren játszik így hegedűn, gitáron, kavalon, furulyán, ütőhangszereken. Először bábszínészként dolgozott, majd megalakította a népszerű Suhancos együttest, amellyel két lemezt adtak ki. 2009-ben hozta létre a saját zenekarát, akikkel most Gyulán is játszik. Egyedi zenéjüket nevezhetjük alternatívnak, folknak, pop-rocknak, de a jazz is hatott rájuk. A nyári Nagy – Szín – Pad televíziós könnyűzenei versenyen harmadik helyet értek el, így meghívást kaptak a legnagyobb hazai fesztiválokra: Volt, Sziget. Gyulai fellépésük igazi csemege lesz az igényes könnyűzene rajongóinak.
Október 28-án egy vidám színházi előadást tekinthetnek meg Pacalpörkölt sok zafttal – Elling és Kjell címmel. Az idei Vidor Fesztiválon is sikerrel mutatkoztak be, ahol a két főszereplő Őze Áron és Kedvek Richárd különdíjat kaptak kitűnő alakításukért. Axel Hellstenius norvég szerző kortárs darabja Oslóban játszódik, ahol az elmegyógyintézetből éppen kiengedett két férfi Elling és Kjell egy új lakásba költözik, hogy elkezdjék visszailleszkedésüket a társadalomba. Vidám, kedves, szívbemarkoló történet két barátról, akik megpróbálják megtalálni helyüket a társadalomban. És természetesen feltűnik a színen egy felettük lakó szomszédnő, Reidun is.