Ismét Erdélyi Hét Gyulán

Ismét Erdélyi Hét Gyulán

 

Ötödik alkalommal rendezzük meg augusztus 1-7. között az Erdélyi Hét című színházi fesztiválunkat.

Az erdélyi magyar színjátszás rendkívül gazdag és rendkívül sokszínű, a fesztivál igyekszik ezt meg is mutatni a színházak legjobb előadásai közül válogatott, egyhetes programsorozattal.

A gyergyói Figura Stúdió a Káosz című előadásával érkezik Gyulára, ami három a harmincas éveiben járó nő életét mutatja be a Várszínpadon, Barta Borókával, Szilágyi Mirával, Vajda Gyöngyvérrel. A Káosz valódi káoszba torkollik, és sikeresen mossa el a határokat a sajnálat és a humor, az együttérzés és a megvetés, a tragédia és a felhőtlen nevetés között.

A nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata az egyik legnagyobb, legnépszerűbb magyar musicalt, a Valahol Európábant hozza Gyulára, a Tószínpadra, Györfi Csaba rendezésében.

A Szatmárnémeti Színház Harag György Társulata produkciójaként László Miklós klasszikus vígjátékát, a rendkívül népszerű, a tengerentúlon is ismert, a számtalan alkalommal, nagy sikerrel fel- és átdolgozott Illatszertárt láthatja a közönség a művelődési ház színpadán. Az érzelmes és egyben nevettető történetet andalító dallamok, magyar költők – Kosztolányi Dezső, Kaffka Margit, Nadányi Zoltán, Kemény Simon, Gárdonyi Géza – verseinek zenés feldolgozásai teszik lelket simogatóvá.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Kabóca Bábszínházzal, és a Veszprémi Petőfi Színházzal közös előadásában Katona József Szabó Borbála által átírt Bánk című darabját adja elő a Tószínpadon, úgy, hogy a közönség is a színpadon foglal majd helyet, ezért a nézőszám korlátozott.

Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház az Özvegy Karnyóné és két szeleburdiak és a Vitéz László és az elátkozott malom nagysikerű előadásával szerepel majd a Várszínpadon.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Orwell Állatfarmjából Erős Ervin – Klemm Dávid – Lénárd Róbert által készített, látványos musicaljét adja elő a Tószínpadon Puskás Zoltán rendezésében. „A huszonegy dalt felsorakoztató előadás zenei világában a musical és a rockopera műfaja ötvöződik.”

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig Molnár Ferenc A doktor úr című zenés vígjátékát mutatja be a művelődési ház színpadán Keresztes Attila rendezésében. Molnár Ferenc neve egybeforrt a tökéletes színpadi ismeretekkel megírt, pergő bohózatokkal. A doktor úr a szerző fiatalkori, első színpadi műve, ám páratlan drámatechnikája, fordulatos szerkesztése és ironikusan elrajzolt vígjátéki karakterei már ebben is megtalálhatók. 

Az Erdélyi Hét előadásai az elmúlt években mindig nagy közönségsikert arattak, miközben számos szakmai érdeklődőt is Gyulára vonzottak. A program alapján bízunk benne, hogy idén is így lesz.

Szeretettel várjuk nézőinket és figyelmükbe ajánljuk az Erdélyi Hét bérlet-lehetőséget, ami minimum 5 szabadon választott előadás jegyárából 25 százalék kedvezményre jogosít.