Indul a Várszínház őszi kamaratermi évada

Színes és rangos, fesztiváldíjas előadásokkal teli programot kínál a Gyulai Várszínház őszi kamaratermi évada.  Október 9-én indul Kálloy Molnár Péter Caveman – Az ősember című előadói estjével. A Caveman egy különleges színházi előadás, mely a manapság oly népszerű one-man-show műfaját lopja be egy igazán mulatságos színpadi komédiába. Igazi stand-up-comedy színházi fűszerezéssel – Kálloy Molnár Péter módra. Szabadszájú, szókimondó, szórakoztató. Egy férfi, akit épp kihajított a felesége, szóba elegyedik velünk, és elmeséli, mi a különbség a pasik és a csajok között. Hogy mennyi minden változott az őskor óta – ha változott egyáltalán. A darab a párkapcsolatokról, a klasszikus férfi – női szerepekről, vagyis a csajokról és a pasikról szól: az első randi előtt, után és közben is ajánlott program ez a színházi est!

Október 29-én Cseke Katinka és Zsiga László zenés interaktív kabaréestje következik Böbe mindent elintéz címmel.

November 4-én Terence Mcnelly: Ketten egyedül című vígjátékát láthatjuk az Art Színtér előadásában Ullmann Mónikával és Makranczi Zalánnal, Dicső Dániel rendezésében, majd 22-én a világhírű hegedűművész, Baráti Kristóf koncertje következik Bach és Bartók művek előadásával. November 26-án pedig a Bekecs Táncszínház kamaradrámáját láthatjuk, Kit szerettél, Madách? címmel, Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Györfi Csaba szereplésével. Az előadás rendezője és egyben egyik szereplője, Györfi Csaba a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ közös díját.

Decemberben a közelmúlt két másik fesztiváldíjas előadását is láthatjuk a Kamarateremben. Előbb, 7-én Adorján Beáta Loft című egyfelvonásos kortárs komédiáját a Titánia Stúdió előadásában, Auksz Évával, Sajgál Erikával és Sárközi-Nagy Ilonával. Az előadás a 2024-es nyíregyházi Vidor Fesztiválon különdíjban részesült. December 19-én a Gyulán is mindig nagy sikerrel szereplő Nézőművészeti Kft. adja elő Mika Myllyaho: Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén című darabját Katona László, Kovács Krisztián, Kovács Lehel szereplésével, Tárnoki Márk rendezésében. Ez az előadás elnyerte a nyári Vidor Fesztivál Pierrot-díját, amelyet a legjobb kamaraszínpadi előadásért ítél oda a zsűri.

A két fesztiváldíjas előadás között, december 13-án pedig egy ingyenes koncerten is részt vehetnek az érdeklődők, a békéscsabai Világfa zenekar különleges hangzásvilágú, misztikus világzenei jellegű összeállítása sokak számára jelenthet majd nagy élményt.

Az őszi kamaratermi előadásainkra a szokásos kedvezményekkel és a 25 százalékos kedvezményre jogosító bérletlehetőséggel az igazgatósági épületben működő jegypénztárunkban (Kossuth u. 13.) már kaphatók a jegyek.

https://gyulaivarszinhaz.hu/eloadasok/

Várunk mindenkit szeretettel előadásainkra!