Hubay – Ránki – Vas: Egy szerelem három éjszakája

Hubay Miklós – Ránki György – Vas István: Egy szerelem három éjszakája – A nagyváradi Szigligeti Színház előadása

Hol írnak ma musicalt a magyar költészetről?, tette fel a kérdést a darab egyik szerzője, a Kossuth-díjas drámaíró, műfordító és esszéista Hubay Miklós, aki szerint az Egy szerelem három éjszakája csillagos órán született, és nagyon kellett a közönségnek. Az elmúlt ötven évben körülbelül harminc feldolgozást ért meg: készült belőle film, tévéjáték, lemez és opera. Az élőzenés produkciót a szomszéd megyéből, a Partiumból érkezett nagyváradi Szigligeti Színház mutatta be augusztus elsején a gyulai várban, és ezzel megnyitotta a Gyulai Várszínház erdélyi hetét.

Gurzó K. Enikő beszámolója a Gyulai Hírlapban – 2019. augusztus 2.

https://www.gyulaihirlap.hu/126660-cest-la-guerre