Két országos színházi fesztivál zajlott le az elmúlt hetekben, előbb, június elején Kaposváron a POSZT folytatásának szánt Országos Színházi Találkozó, majd az elmúlt héten a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja. Mindkét fesztiválon nagy sikerrel szerepelt több olyan előadás (Iráni konferencia, Csárdáskirálynő, Háztűznéző, A fösvény), amely a Gyulai Várszínház 61. évadának programjában is látható lesz.
A kaposvári Országos Színházi Találkozón a szakmai zsűri a Legjobb rendezés díját ítélte oda a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Iráni konferencia című előadásának, rendező: Bocsárdi László. Gyulán augusztus 2-án lesz látható az előadás.
A találkozón nem osztottak közönség díjat, de a legnagyobb közönségsikert valószínűleg a hosszú állótapssal fogadott szolnoki A fösvény című előadás aratta Mucsi Zoltánnal a főszerepben. Ez az előadás a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválján látható majd Gyulán augusztus 7-én.
Kaposváron a Legjobb színész díját László Csaba nyerte el a MASZK zsűrijétől a marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadásában nyújtott alakításáért. A már többszörösen díjazott előadás Magyarországon elsőként Gyulán volt látható 2021-ben.
A hétvégén zárult Magyar Színházak Kisvárdai Találkozójának két kétszeresen díjazott előadása is látható lesz Gyulán.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium díját kapta a Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Drámai Színház közös produkciójában bemutatott Háztűznéző című előadás a gogoli látásmód kortárs kontextusba helyezéséért (rendező: Vidnyánszky Attila).
Ugyanezen előadásban nyújtott alakításáért Polyák Anita az Ígéretes tehetségek számára alapított Teplánszky-díjban részesült. A gyulai Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválján augusztus 9-én lesz látható a napokban kétszeresen díjazott előadás.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium díját a klasszikus zenés színház igényes mai értelmezéséért kifejtett kiemelkedő munkájáért a Nagyváradi Szigligeti Színház társulata a Csárdáskirálynő című előadással nyerte el (rendező: Novák Eszter).
Bajkó Blanka Alíz jelmeztervező a Csárdáskirálynő előadás jelmezeiért Kisvárda Város Polgármesterének díjában részesült. Gyulán az Erdélyi Héten augusztus 3-án lesz látható a frissen kétszeresen díjazott előadás.