Kategória Archívumok: Nyári évad – 2021
Utcaszínházi előadás – Ahogy Teccik – nemtragédia
2021. július 1. 17.00 óra, Harruckern tér
Jelenetek a Pesti Magyar Színiakadémia diákjainak előadásában.
Shakespeare 37-ből három
2021. július 1. 19.00 óra, Kamaraterem
Különleges kísérletbe fogott tavasszal a Litera és TRIP hajó: fölkértek 37 kortárs magyar írót, hogy értelmezzék újra Shakespeare 37 színpadi művét egy-egy jelenetben, amelyekből a Dogma-filmek által ihletve különleges, online nézhető rövidfilmek készültek Magács László rendezésében, és amelyek a Literán is olvashatóak.
Shakespeare és Győrei Zsolt, meg a Hamlear
2021. július 2. 17.00 óra, Kamaraterem
Beszélgetés az íróval
A Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiválján már hagyománnyá vált, hogy egy Shakespeare-hez köthető kortárs magyar írót, költőt is vendégül látunk. Idén korunk egyik különösen izgalmas magyar alkotójával, Győrei Zsolt költővel, prózaíróval, drámaíróval, egyetemi tanárral ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Utcaszínházi előadás – Ahogy Teccik – nemtragédia
2021. július 2. 17.00 óra, Várfürdő
Jelenetek a Pesti Magyar Színiakadémia diákjainak előadásában.
William Shakespeare: Lóvátett lovagok
2021. július 2. 20.30 óra, Tószínpad
A Vígszínház Pesti Színháza előadása
Navarra királya és kísérete megfogadják, hogy életüket három évig a tanulásnak szentelik, és minden földi élvezetet, szerelmet megvonnak maguktól. Naná, hogy még aznap a városba érkezik a francia királylány és három udvarhölgye. Naná, hogy rögtön felborítják a jól kieszelt tervet. Cselszövések, esküszegések és félreértések során vezet az út a szerelembe, keresztül-kasul a rímek sűrű bozótosán.
Shakespeare, amikor magyar – Irodalomtudományi konferencia
2021. július 3. 11.00 óra, Mogyoróssy János Városi Könyvtár
Shakespeare, amikor magyar - Irodalmi konferencia
William Shakespeare: Ahogy teccik
2021. július 3. 20.30 óra, Erkel Ferenc Művelődési Ház
Előadják a Pesti Magyar Színiakadémia színészhallgatói, Beck Zoltán, Sárközy Zoltán, Herold János és Rozs Tamás
Az előadás nem a Shakespeare-vígjáték újraértelmezése. Úgy használja az Ahogy tetszik szövegét alapanyagnak, ahogy tetszik: szabadon, szerteágazva, mint az Ardeni-erdő fáinak gyökérzete, ami befonja a száműzöttek lépéseinek, a tétovák saroksüllyedéseinek a nyomát.
My Shakespeare Songs – A CT Project koncertje
2021. július 4. 17.00 óra, Kamaraterem
Cári Tibor és barátai koncertje
Cári Tibor új zenei projektje a mai zene világába emeli Shakespeare szonettjeit és drámai szövegeit. A versekhez izgalmas és friss zenei feldolgozások születtek, de a koncert alatt megszólalnak a színházi Shakespeare-előadásokhoz írt dalok, zenék is egy kicsit újragondolva.
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
2021. július 4. 20.30 óra, Várszínpad
A mű alapkérdése: lehet-e egymástól távol lévő színpadi hősöket, más nemzetek kulturális és irodalmi kánonjának elemeit összemosni, vegyíteni? Mi lesz abból, ha egy műben találkoznak a drámairodalom és a világszínház legfontosabb hősei, jelesül Hamlet és Lear király, a magyar irodalom és kultúrtörténet egyik emblematikus alakjával, Bánk bánnal.
Szemenyei János – Mikó Csaba – Závada Péter: Sándor Mátyás
2021. július 6. 20.30 óra, Tószínpad
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház produkciója
Mi lehet Jules Verne sikerének titka? Az, hogy őt tartjuk a tudományos-fantasztikus irodalom úttörőjének, a műszaki fejlődés hírnökének, aki mindig a valóság és képzelet határán egyensúlyoz? Vagy az, hogy romantikus, krimiszerű fordulatokban bővelkedő regényeiben, izgalmas utazások és kalandok során mutatja be kora földrajzi és politikai viszonyait?
