A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete szerdai ülésén értékelte a napokban befejeződött 63. évad programjának megvalósítását – közölte a tanácskozást követő sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester és dr. Elek Tibor igazgató. A Gyulai Várszínház június 26. és augusztus 18. között 37 programot, 4 új, saját ősbemutatót és egy felolvasó-színházi bemutatót valósított meg. Papp
„A könyv elolvasása, a film végignézése után ámultan néztem Kulcsár Noémi által megálmodott fantasztikus balettet. Tarr Béla Fentről csodálattal nézte biztos. Köszönjük a Tellabor produkcióját. A Gyulai Várszínház idei nyári programjának méltó befejezése volt.” Dósa Gáborné, Gyula „Pontosan így van. Felemelő élmény volt!” Sárközi Mária, Gyula „Nagyszerű előadás volt. Külön kiemelném a nagyon
Turbuly Lilla beszámolója az Iszony című bemutató előadásról a Magyar Narancs című hetilapban – 2026. 08. 18.
Szabó K. István rendező Az ajtó után újra egy erős és különleges hősnőről szóló regényt választott drámai alapanyagnak. Míg azonban Szeredás Emerenc történetét színházak sora játszotta, Németh László regényéből eddig nem készült színpadi adaptáció. (A színházi adattár szerint egy kivétel mégis van, érdekes módon az is Szatmárból, ahol 1991-ben monodrámaként mutatták be Lőrincz Erika előadásában és Kovács Levente rendezésében.)
„Felvetődött bennem, hogy többé ne menjek színházba. Fantasztikus előadás volt! (És milyen jó, hogy rendesen tanították nekem Csehovot, vittek színházba, operába gimnazistaként, és milyen nagyszerű, hogy a fiam is meg akarta nézni velünk az Ivánka bácsit. Nagyot beszélgettünk róla hazafelé.) Elképesztő előadás, mindenki nézze meg!” Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
„Köszönöm a színvonalas előadást, köszönöm a Szolnoki Szigligeti színház művészeinek! Kruj Éva „Szuper előadás volt! Szeretettel gratulálok a művészeknek és mindenkinek aki az előadás megvalósításáért dolgozott!” Fekete-Dombi Ildikó, Gyula „Szuper előadás volt! Hálásan köszönjük!” Komoróczki Alíz, Gyula
Molnár Eszter beszámolója a Volt egyszer egy… című bemutató előadásról – 2026. 08. 16.
„Amikor először tapasztalunk valamit, az általában meghatározóvá válik az életünkben: első út az iskolába egyedül, első csók, első repülés, első színházi előadás.”
„Nagyon szerencsésnek mondhatja magát, aki ezt a világszínvonalú előadást láthatta. Örülök, hogy én is voltam elég bátor ahhoz, hogy jegyet váltsak erre a nagyon izgalmasnak ígérkező darabra. Várakozásomon felül tetszett. A két főszereplő játéka és hangja engem is teljesen elvarázsolt. Az élő zene, a fények, a díszlet, minden nagyon kompakt volt.” Dr. Kócsa Katalin

