Várszínházi busz csabaiak számára

A Gyulai Várszínház szeretettel várja a békéscsabai színházbarátokat is előadásaira. Közülük többen jelezték, hogy a Körös Volán utolsó békéscsabai járata 22.10-kor indul Gyuláról Békéscsabára, így azok, akik nem rendelkeznek gépkocsival, vagy igen, de meginnának egy pohár bort az előadás szünetében, nehezen tudják az éjszakába nyúló gyulai előadásokat látogatni.  Számukra szeretné biztosítani a Gyulai Várszínház egy 8 személyes mikrobusszal, illetve egy 4 személyes személyautóval a visszautazás lehetőségét, attól függően, hányan választják ezt a megoldást. A mikrobusz úti díja 10.000 forint, a személyautóé 5.000 forint, ebből a színház 1.000-1.000 forintot magára vállal, a többit az utazóknak kell megfizetni a vállalkozó felé. A Gyulai Várszínház Igazgatósága arra kéri azokat a békéscsabaiakat, akik élni szeretnének a lehetőséggel, hogy a jegyfoglaláskor, illetve jegyvásárláskor jelezzék ezt a színház elérhetőségein, legkésőbb 2 nappal az előadás előtt. A mikrobusz akkor indul, ha legalább 5 fő jelentkezik (ez esetben az utazás jegyára: 1.800 forint, 8 fő esetén: 1.100 forint), a személyautó akkor indul, ha legalább 3 fő jelentkezik (ez esetben a jegyár: 1.300 forint, 4 fő esetén: 1000 forint). A Gyulai Várszínház Igazgatósága 1 nappal az előadás előtt visszajelzi, hogy indul-e valamelyik járat. Amennyiben nincs kellő számú jelentkező, felkínálja a jegy lemondásának, illetve visszaváltásának lehetőségét.

A várszínházi járatot a következő címeken lehet igényelni: 66/463-148-as telefonszámon és a gyulaivarszinhaz@t-online.hu e-mail címen.