Március a Gyulai Várszínházban

Gazdag programmal várja a Gyulai kamaratermi színház a kultúra és művészetek barátait márciusban. Ezzel a hónappal zárul az őszi-téli szezon, amely októberben kezdődött.

Március 6-án este félhéttől egy neves Békés megyei festőművész holo Hóbel László kiállításának megnyitója lesz a Kamaragalériában. A múlt század hatvanas éveiben induló békéscsabai festő a neoavantgárd egyik neves képviselője, aki művészetével az akkori rendszer elleni lázadást is megtestesítette. A „szabad élet – szabad képzőművészet” felfogás jegyében alkotók nem tartoztak a hatalom támogatottjai közé. holo Hóbel László akkor alakította ki képein saját világát, a csak rá jellemző lírai, expresszív látomásvilágot, amelynek szellemében ma is alkot. Az ő munkáiból láthatnak egy válogatást a Várszínház galériájában. Aznap este héttől Hobo lesz a vendég a színpadon, aki a hosszú évek óta sikeresen futó József Attila – estjét adja elő, amelynek címe Tudod, hogy nincs bocsánat. Földes László ezt az előadását 2005-ben mutatta be az Új Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében. József Attiláról így vall: „Verseit úgy olvasom, mint szent könyveket, és néha mintha a saját gondolataimat látnám leírva.” 34 vers hangzik el a műsorban, amelynek a zenéjét Hárs Viktor, Márta István és Nagy Szabolcs szerezték. „ Az előadásnak az a célja, hogy bevonja és továbbgondolkodásra késztesse a nézőt” – fogalmazta meg Hobo.

Március 8-án a filmklub keretében húsvéthoz közeledve levetítik Pier Paolo Pasolini legendás filmjét a Máté evangéliumát. A remekmű hűen követi Máté evangéliumának szövegét a Bibliából megelevenítve Jézus Krisztus életét és keresztre feszítését. Pasolini egyedi látásmódja, a nagyszerű fő- és mellékszereplők önmagukat adó játéka, szinte „dokumentum filmmé” teszik az alkotást. A film a rendkívüli líraisága, a tradicionális és modern elemek ötvözete révén méltán vált a neves olasz rendező legnépszerűbb művévé.

Március 12-én pótolják a februárban elmaradt színházi előadást, Spiró György: Prah című darabját. Spiró György: Prah című alkotása abba a sorozatba illik bele, amely bepillantást ad a magyar valóság sűrűje, mindezt sok humorral és empátiával megírva (Honderű, Csirkefej, Koccanás). Gyulán is látható volt pár éve a nagyszerű Kvartett című kamaradarab. A Prah egy házaspár életébe enged betekintést, akiknek öttalálatuk van a lottón. Az átlagos házaspár életét alaposan átalakítja a főnyeremény. Vajon sikerül-e megbirkózniuk a nagy lehetőséggel? Spiró darabját Korognai Károly és Müller Júlia nagyszerű játékával ismerhetjük meg Gyulán. A Prah előadás erénye, hogy nem akarja eltolni a produkciót sem a komédia, sem a tragédia, sem a tragikomédia felé, mert igazából mind a három kiegyensúlyozottan megtalálható benne. Ez a produkció nagy sikerrel megy jelenleg a Miskolci Nemzeti Színházban. A darabot egyébként jó néhány magyarországi és határon túli színház műsorára tűzte az utóbbi néhány évben, mindenütt elnyerve a nézők tetszését.

Március 20-án egy fesztivál nagydíjas előadást láthatnak korunk egyik nagy problémájáról, a fiatalok kábítószerezéséről. Két kiváló színész játssza a főszerepet, akiket Gyulán is már többször láthattak, Kovács Krisztián és Scherer Péter, ő egyben a darab rendezője is. Az előadás valójában egy drogfüggő fiú monológja, amit a saját apjával való beszélgetés szakít meg néha-néha. Az előadás dokumentumokra és egy könyv szövegére épül, amelyet kábítószerfüggők írtak. Az előadás alapja kötött, de mindig fontos szerepe van az improvizációnak is, amellyel az adott előadás egyedivé válik.

Március 22-én egy rendhagyó komolyzenei koncertre kerül sor, amelynek címe Opera-Komédia. A nemzetközi karriert befutott operaénekesnő, Hajnal
Kata
népszerű operaáriákat énekel el bravúrosan olyan szerzőktől, mint Verdi, J. Strauss, Bernstein, Offenbach, Gilber & Sullivan, Gounod. Hajnal Kata néhány éve nem csak gyönyörű koloratúrszoprán hangjával, de szépségével is azonnal meghódította a közönséget. Nem sokáig élvezhettük azonban itthon a játékát, mert nemzetközi karriert kezdett, bejárta a világot és az USA-ban is népszerű lett. Jelenleg a szólóéneklés mellett a Britannica International School hangképző tanáraként is tevékenykedik.  Az estnek a humor részét Sándor György humoralista biztosítja, akinek jellegzetes poénjai vezetik fel az énekesnő által előadott népszerű, vidám operarészleteket. Az esten Harazdy Miklós zongoraművész működik közre.

Március 29-én egy különleges találkozás tanúi lehetnek az érdeklődők a Várszínházban. A tuvai sámán kultúrát Kanalas Éva mutatja be, aki levetíti a dél-szibériai Tuvában forgatott dokumentumfilmjét az ottani sámánok életéről, és dalokat is énekel. Az est szenzációja, hogy vendég lesz a leghíresebb tuvai gyógyító sámán, Ojun Adigzsi See – Oglu is, aki egy tuvai sámán szertartást mutat be a Kamaraterem udvarán.