Ifjú barbárok

„Csoda-előadás!
A humor, a dráma, a zeneiség olyan erős együttese, ami elragadó, bájos, őszinte, és nagyot hasít a nézői szívben!
…bűvös este…
Gratulálok a kolozsvári társulatnak, az alkotóknak! ♥️
 
Péntek Kriszta, Budapest
 
 
„Lenyűgöző, káprázatos és mélyreható előadás! Hatalmas színészi teljesítmények, rengeteg befektetett munka az előadásba. Gyönyörű zenék, csodás táncok, még mindig a hatása alatt vagyok! Köszönöm.”
 
Szemerédi Lászlóné, Mezőhegyes

 

„Ifjú barbárok – Vecsei H. Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila. Emlékezetes bemutató volt, úgy hiszem, a Várszínház nagy előadásai között fogják számontartani. Ha valaki szerette a Sztalker Csoportot, feltétlenül nézze meg.”

Erdész Ádám, Gyula

 
 
„A Gyulai Várszínház újabb előadásának első percei a Vígszínház Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadására emlékeztettek. Annak a bemutatónak is Vecsei H. Miklós volt az elsődleges szerzője, alkotótársa, ifj. Vidnyánszky Attila pedig a rendezője. Zseniális rendezés, nagyszerű színészek a színpadon, hatalmas, megérdemelt siker, estéről-estére (korábban, Debrecenben is); emlékezetes előadás, mely egyébként még műsoron van, megtekinthető a Pesti Színházban. Most Gyulán, nagy siker volt, az ugyancsak az alkotópáros által jegyzett, Az ifjú barbárok gyulai ősbemutatója, 2022.07.09-én. A siker elsősorban ifj. Vidnyánszky Attila rendezőnek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház alkotóközösségének és a nyitottságáról nem először tanúbizonyságot tevő gyulai közönségnek köszönhető. Vecsei H. Miklós szövegkönyve ezúttal felemásra sikeredett, ám ez szinte másodlagos, ugyanis a rendkívül tehetséges művésztársnak és barátnak, ifj. Vidnyánszky Attilának rendezőként sikerült mindent bevetnie annak érdekében, hogy mentse a menthetőt – részben a fentebb már említett budapesti előadás koncepciójára támaszkodva – eredményesen, emlékezetes produktumot létrehozva. A rendező gondolatvilága igencsak sajátos, ám – ha sikerül a ráhangolódás – az nagyon is befogadható. Az előadás képi világa lenyűgöző, maradandó! A Kolozsvári Társulat tagjai kitűnő társai voltak a rendezőnek, sikerült több emlékezetes pillanatot szerezniük, s ugyanígy elismerés illeti a TOKOS zenekart és a táncosokat. Végezetül: kevés művész mondhatja el, hogy a nézők nemcsak elismerik tehetségüket, munkásságukat, hanem az általuk létrehozott előadásért képesek órákat utazni; több ilyen, pl. Budapestről érkező ’elvetemült’ nézőtárssal találkozom/találkozunk évről-évre Gyulán (is)… Nos, ilyen a Vecsei – ifj. Vidnyánszky alkotópáros, akikért érdemes oda-vissza száz kilométereket bevállalni… Legyen, helyesebben maradjon is így, ha Gyulán, hát akkor Gyulán…”
 
Tóth Jakab, Budapest
 
 

„Én nem láttam ennyire csodálatosnak, és nem voltam egyedül. Több alvó embert láttam, szünetben távozó embereket, kritikai hangokat a szünetben. Ami jó, csak lássuk a másik oldalt is, annak ellenére, hogy magam is szeretem Atit, bár színpadon jobban. Szeretnék egy kicsit mást látni…”

Wagner G. György