Category Archives: Hírek

Thriller komédia ősbemutatója Kovács Vandával

  Thriller komédia ősbemutatója Kovács Vandával Igazi műhelymunkán alapuló, saját fejlesztésű ősbemutató lesz a Gyulai Várszínházban június 29-én John Christopher-Wood: GarázsMacbeth című fergeteges vígjátéka. A thriller komédia szövegét a Békéscsabán élő József Attila-díjas költő, Farkas Wellmann Éva fordította, a dramaturg a Gedeon József Amfiteátrum-díjas Lőkös Ildikó, a rendező, a szintén Gedeon József Amfiteátrum-díjas Árkosi Árpád.

A Színházi Olimpia nemzetközi előadásai Gyulán

A Színházi Olimpia nemzetközi előadásai Gyulán Az előadások csupán 200 forintos regisztrációs jegy megváltásával tekinthetők meg!   A X. Színházi Olimpia előadásaival indul a Gyulai Várszínház 60. évada. A Prométheusz’22 című előadás Kali Ágnes és Tompa Gábor adaptációja Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája nyomán készült és a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Snt Drama Ljubljana

Gyulai Várszínház 60. évad

Hagyományteremtés, majd a hagyományok éltetése és folytonos innováció, megújulás jellemezte a Gyulai Várszínház elmúlt hatvan évét, és ez jellemzi a 60. évadát is, amely június 22-től augusztus 16-ig tart idén. Csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti programsorozatot kínálunk, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít a legkülönbözőbb műfajokban minőségi nyári művészeti élményeket.

Megkezdődött a X. Színházi Olimpia – Gyulán 3 előadás is lesz

Gyula, Kőszeg, Esztergom, Kisvárda, Szarvas szabadtéri színházainak vezetői is részt vettek a X. Színházi Olimpia megnyitóünnepségén április 15-én. Tanúi voltak ifj. Simet László világszámának, amikor drótkötélen átment a Duna fölött, majd együtt vonultak az olimpián résztvevő többi színház képviselőivel, az olimpia jelképének választott bárkában a Nemzeti Színház elé. A Gyulai Várszínház három előadást is fogad

ELMARAD – Füst – Pokorny Lia est

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a 2023. április 3-ra meghirdetett Füst – Pokorny Lia könnyed zenés estje betegség miatt elmarad.   A megváltott jegyeket visszaváltjuk, illetve az ősszel megtartandó előadásnál felhasználhatók.   Az érintettek elnézését és megértését kérjük.   A Gyulai Várszínház Igazgatósága

ELMARAD – A padon – apa születik

Tisztelt Közönségünk!   Sajnálattal tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a ma estére, 2023. március 27-re meghirdetett A padon – apa születik című előadás betegség miatt elmarad.   A megváltott jegyeket visszaváltjuk, illetve más előadásnál felhasználhatók.   Az érintettek elnézését és megértését kérjük.   A Gyulai Várszínház Igazgatósága

Márciusi, áprilisi programjaink

Márciusi, áprilisi programjaink   Márciusban és áprilisban is különleges, minőségi színházi élményekkel, jobbnál, jobb előadásokkal várjuk nézőinket a Kamaraterembe. A Szerelem, óh! című március 8-ai, nőnapi előadásunk ráadásul csupán 200 forintos regisztrációs jegy megváltása ellenében megtekinthető a Déryné programnak köszönhetően. Nagyváradi Erzsébet és a Gózon Gyula Kamaraszínház további művészei (Stubny Béla, Tűzkő Sándor) ezúttal sem

A Sík Ferenc-díj átadása Győrben

  A Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című nyári bemutatónk január 27-ei győri kőszínházi bemutatóján, a Vaskakas Bábszínházban ott járt igazgatónk, dr. Elek Tibor és városunk polgármestere, dr. Görgényi Ernő, hogy átadják a darab szerzőjének és rendezőjének, Dér Andrásnak a Sík Ferenc-díjat. A Gyulai Várszínház és Gyula Város Önkormányzata által alapított díjat még augusztus végén

Januári, februári előadásaink

Kedves Nézőink! December 15. és január 15. között tartunk egy kis szünetet mi is, zárva lesz a Gyulai Várszínház igazgatósági épülete, de január 24-én, a Magyar kultúra napja alkalmából már folytatódik is a kamaratermi évadunk, igaz nem nálunk, hanem a Gyulai Vigadóban a városi ünnepség keretében.   2023. január 24-én 18.00 órakor a Gyulai Vigadóban