A Közép-Európa Táncszínház Gálaműsora


„Szuper előadást láthattunk, nagyon örültünk, hogy lehetőségünk adódott megnézni egy profi társulatot. Nem okoztak csalódást, gyönyörű, energikus, elgondolkodtató koreográfiákat mutattak be.”
Kelemen Dóra 26 éves modern, kortárs táncos, táncoktató

„Szerintem nagyon látványos produkciót láthattunk. Az első felvonás nekem nem tetszett annyira, többet vártam az elmúlt 30 év összefoglalásától, de a másodikat nagyon élveztem. Tetszettek a jelmezek is, teljesen egyszerűen oldották meg, mégis nagyon jól mutatott.”
Vidó Zsuzsa 17 éves modern, kortárs táncos

„Az előadás jó volt az első felvonás értelmezését nagyban segítették a címek. A második felvonás jobban tetszett jó volt, hogy volt egy története. Elég elvont és kortás stílusú előadást láttunk. Sok jó táncelemet tartalmazott!”
Nagy Anna 14 éves, modern és kortárs táncos

„Az előadás nagyon tetszett, kellőképpen volt elvont. Nagyon jó címeket választottak, esetemben például ezek nagyban segítették a történetek megértését is. Szépen táncoltak, bár voltak monoton, ismétlődő részek, emiatt a végén már nem igazán figyeltek oda az emberek. A konferanszié nagyon zavaró volt, az borzasztóan idegesített, szerintem túl sokat beszélt, így tönkretéve a hangulatot. És ott nagyon éreztem a promózást, ezáltal nagyon levitte a színvonalat… A legeslegjobban a „meghajlós koreó” tetszett, jó ötlet, hogy erre külön csináltak egy ilyen kombit, és ott látszott igazán, hogy milyen összeszokott, jó csapat is ők valójában.”
Árgyelán Anna, 17 éves, modern és kortárs táncos

„Nagyon lenyűgözött az előadáson látott produkció. Mind a kortárstánc eszköztára, mind az alkalmazott tánctechnikák színvonalassá és érdekessé tették a két felvonásban látott táncszínházi előadást. Táncosként és tánctanárként is nagyon élvezetes előadást kaptam a Közép Európa táncszínház társulatától az ötletes és néha elgondolkoztató jelenetektől. Köszönöm szépen az élményt a Gyulai Várszínháznak, hogy a nyári színházi előadásokba minden évben elhoznak hozzánk táncszínházi előadásokat is.”
Botta Tibor, tánctanár, koreográfus, művészeti vezető

„Nagy öröm, hogy a Gyulai Várszínház ebben az évadban több előadást is szentelt a táncnak, s külön örvendetes, hogy a kortárs produkciók meghatározóak. Rendkívül érdekes élmény volt a Tünet Együttes Weöres-feldolgozása, Az éjszaka csodái, amelyben a tánc, a grafika és a digitális technika ötvözésével született igazán Weöres Sándor művéhez felérő lírai előadás.
Nagy várakozással ültem be a Közép-Európai Táncszínház előadására is, amelynek az első része bizonyos értelemben csalódást okozott. Noha a kifejezett cél a táncszínház kezdeti évtizedeiben bemutatott koreográfiák felelevenítése volt, nézőként az előadásnak ezt a részét koncepciótlannak találtam, amely inkább idézte egy kortárstánc-iskolai tanévzáró bemutató hangulatát, mint egy színházi előadásét, a táncosok vitán felül álló technikai tudásán kívül mást nem mutatott.
Az előadás második részében bemutatott kortárs darab, a Poly azonban igen erős mű, amely akkor sem hagyott unatkozni, amikor látszólag „leült”. A bonyolult párkapcsolati játszmák sokféleségét szuggesztív erővel bemutató koreográfia nemcsak a táncosoknak jelent komoly fizikai kihívást, de a nézőnek is hagyni kell egy kis időt a befogadásra, a látottak megemésztésére. Érzelemmel teli, a magas színvonalú technikai kivitelezésen túl mélyen átélt és a néző által is mélyen átélhető produkció volt.”
Tóth Bea

„Nekem az első felvonás tetszett, számomra egy kicsit emészthetőbb lett azzal hogy rövidebb blokkok voltak, így volt időm feldolgozni a látottakat.
A második a hossza miatt volt számomra kissé zavaros, az én agyam nincs hozzászokva, hogy ilyen gyorsan értelmezzen ennyire kortárs szellemiségű dolgokat.
Ha utána olvastam volna előtte, lehet többet értettem volna.
A koreográfiák összességében nagyon jók voltak, gyönyörű mozgásokkal jelenítették meg amit mondani szerettek volna, semmi plusz összképet-romboló látványelem nem volt benne. Felüdülés volt a sok látványprodukció után, amelyeket az amatőr táncversenyeinken láthatunk, egy nagyon jól összerakott színházi előadást látni.
A jelmezek egyszerűsége is valahogy sokkal ember közelibbé tette az egészet.”
Tóth Kata, 26 éves modern, kortárs táncos, táncoktató