53. évad a Gyulai Várszínházban

53. évad a Gyulai Várszínházban

2016. július 1-től augusztus 14-ig rendezik meg a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválját. A nyári 53. évadban naponta előadásokkal várják a nézőket a 600 éves vár udvarán, a tószínpadon és a város különböző terein felállított színpadokon. Három új színházi bemutatót és számos, először itt látható produkciót nézhetnek meg a legszínesebb műfaji választékban, minden korosztályt megszólítva. Az évad keretében öt fesztivált is rendeznek, ahova Magyarország legnevesebb művészeit hívják meg, de világsztárok is fellépnek itt.

Tamási Áron halálának 50. évfordulójához kötődik az első új bemutató, amelyet Lélekindulások címmel láthatnak a neves szerző műveiből. A darabot a tehetséges fiatal rendező Sardar Tagirovsky állítja színpadra a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagyszerű művészeivel. Az új előadás a gyulai és a sepsiszentgyörgyi színház közös produkciójában valósul meg.

Idén Shakespeare év van, hiszen 1616-ban, 400 éve halt meg a nagy angol színpadi szerző. Ezért az idén kiemelt programok láthatók a XII. Shakespeare Fesztiválon Gyulán július 7. és 17. között. A Shakespeare Fesztiválon kerül sor a második új bemutató premierjére. A III. Richárd című drámát a sikeres fiatal rendező, ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra a vár udvarán a Gyulai Várszínház produkciójaként. A bemutató neves főszereplői: Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Szűcs Nelli, Trokán Nóra lesznek.

A harmadik új bemutató egy népszerű zenés darab lesz augusztus elején a tószínpadon. Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát Lendvai Zoltán rendezi, amely a Gyulai Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójaként valósul meg Hirtling István főszereplésével.

Az 53. évad megnyitója július elsején lesz, amikor egy háromnapos népművészeti fesztivál és vásár, a XVII. Körös-völgyi sokadalom is kezdetét veszi. Péntektől vasárnapig, reggeltől késő estig a Dél- Alföld művészete lesz a fókuszban a Gyulai vár előtti téren, ahol a gazdag programban néptáncbemutatók, kézműves vásár és kiállítás, gyermekprogramok és népzene hívják az érdeklődőket.

William Shakespeare halálának évfordulóján sok programmal várják a nézőket a XII. Shakespeare Fesztiválon. Az új bemutató és a legjobb magyar Shakespeare előadások mellett külföldről is hívnak produkciókat, így látható lesz többek között angol, ausztrál, japán, olasz produkció is. A fesztivál kiemelt külföldi produkciója Shakespeare: Szeget szeggel című darabja lesz, amely a világhírű litván rendező Oskaras Koršunovas legújabb munkája. Az előadást a Varsói Drámai Színház vendégjátékaként láthatjuk Gyulán. A legjobb magyar előadások kiválasztása még folyamatban van. A táncnak is fontos szerepe van a fesztiválon, a Nemzeti Táncszínház és Kulcsár Noémi Tellabor a Macbeth táncprodukciót hozza el. Lesz egy zenei ősbemutató Shakespeare emlékére, amelyet a Bágyi Balázs New Quartet és Pocsai Kriszta jazz zenekar mutat be. Ezen kívül lesz konferencia, filmvetítések, gasztronómia és sok más érdekes esemény várja a nézőket a tizenegy napos fesztiválon. Végleges program júniusban, info: www.shakespearefesztival.hu.

A történelmi drámának mindig fontos szerepe volt a Gyulai Várszínház műsorában. Az idén Tóth-Máté Miklós: A nagyrahivatott című darabját mutatják be a várszínpadon, amelyik egy jelentős történelmi alakról, Bakócz Tamásról szól, aki majdnem pápa lett az 1513-as vatikáni választáson.

A Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválon nagyszerű muzsikusok mutatják be a Kárpát-medence zenéit, fellép a Csík Zenekar, Lipták Dániel és a Mentés másként, az EtnoRom valamint a Csángálló.

Móricz Zsigmond legsikeresebb színpadi művét a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház mutatja be az idén Gyulán. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés produkcióban ismét láthatják a kiváló beregszászi színészek játékát, akik minden évben fellépnek az összművészeti fesztiválon.

Egy látványos táncelőadás lesz a tószínpadon, ahol az Experidance együttes előadásában nézhetik meg a Szenvedélyem, Velence című produkciót, megidézve a világhírű olasz város kultúráját, titokzatos karneválját, a szerelmet.

A XXV. Gyula Vár Jazz Fesztiválra elfogadta a szervezők meghívását a világ egyik legismertebb gitárvirtuóza Al Di Meola, aki új albumát az Elysiumot mutatja be, illetve eljátssza hosszú pályafutása legismertebb számait. Magyarország egyik legjobb jazz zenekara a Balázs Elemér Group, akik szintén bemutatkoznak a gyulai közönségnek, különleges zenét játszik Grencsó István, aki kiváló szaxofonjátékával mindig elbűvöli a közönséget. Illetve ismét fellép a fesztiválon a nagyszerű Gyulai Big Band is.

A XI. Vár Blues Fesztiválra két nagyszerű blues zenész érkezik külföldről. Az amerikai Big Daddy Wilson énekes, gitáros évekkel ezelőtt hatalmas sikert aratott a gyulai fesztiválon, aki most ismét vendégünk lesz. Az osztrák Ripoff Raskolnikov gitáros, énekes szintén bizonyította már, hogy vérében van a blues. Eric Clapton tavaly volt 70 éves, az ő muzsikáját szólaltatja meg az EC 70 – Eric Clapton Tribute Band Fekete Jenő, Tóth János Rudolf vezetésével, a vendégzenész a magyar gitárkirály, Tátrai Tibor lesz. A fesztiválon egy lendületes fiatal blues duót is meghallgathatnak, a Woodoo Papa Duot.

A világhírű karmester Vásáry Tamást ismét pulpitusra áll egy komolyzenei koncerten a várszínpadon, ahol a nemzetközi összetételű Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart vezényli. Tavaly már jártak Gyulán, és tomboló sikert aratott a fellépésük. Valószínűleg így lesz az idén is.

Kálmán Imre: A Csárdáskirálynő című nagyoperettje bemutatójának 100 éves évfordulóját tavaly ünnepeltük. A legkedveltebb Kálmán-művet most Gyulán is láthatják a tószínpadon. Élő zenei kísérettel kiváló énekesek és színészek játsszák el a jól ismert darabot az Operettvilág előadásában. A produkcióban mások mellett színpadra lép Zsadon Andrea, Teremi Trixi, Dunai Tamás, Benkő Péter, Szolnoki Tibor.

Dale Wassermann: Száll a kakukk fészkére című műve évtizedek óta hatalmas könyv- és filmsiker. Most a színpadon láthatják viszont az amerikai történetet. Az Orlai Produkciós Iroda előadásában kiváló színészek játsszák a szerepeket, Szabó Kimmel Tamás, Kocsis Pál, Péterfy Bori, Makranczi Zalán.

A gyerekek a 2015-ös év mesedarabjának választott Kövérkirály című mesejátékot nézhetik meg a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. E mellett természetesen az idén is lesznek ingyenes bábelőadások a legkisebbek örömére.

A Grease című musicalt évtizedek óta hatalmas sikerrel játsszák a világ zenés színpadain. Ugyancsak világszerte népszerű volt a darabból készült film is. Most a lendületes előadást a Bánfalvy Stúdió előadásában láthatják a tószínpadon sztárszereposztásban. Fellép: Vastag Csaba, Görgényi Fruzsina, Kiss Ramóna, Vastag Tamás.

Ebben az évben is lesz felolvasó színház, amikor egy új magyar drámát olvasnak fel neves színészek. A darab szerzője is legtöbbször eljön a bemutatóra, amelyet beszélgetés követ a nézőkkel.

Az évad egy sikermusicallal zárul. Magyarország legnépszerűbb rock ’n’ roll zenekara volt a Hungária, az ő történetüket dolgozza fel sok-sok slágerrel a Made in Hungária a Debreceni Csokonai Színház előadásában.

Ezek mellett naponta még sok más érdekes program lesz a Gyulai Várszínházban.

A Gyulai Várszínház szlogenje az idén is változatlan: Nyáron színházba Gyulára várom!

Végleges műsor júniusban. Jegyek már foglalhatók az előadásokra a Gyulai Várszínház irodájában, a Kossuth u. 13. szám alatt, tel: 66/463-148, e-mail: gyulaivarszinhaz@t-online.hu.

[:]