Októberi programjaink

Kedves Nézőink! Október 12-én indul a Gyulai Várszínház őszi-téli kamaratermi programsorozata az Ágnes, báránykám című igazán izgalmas, krimiszerű előadással, főszerepben a tavasszal is megcsodált Gubik Ágival. Dr. Martha Livingstone-t, a törvényszéki pszichiátert egy zárdába rendelik ki. Feladata, hogy felmérje egy apácanövendék beszámíthatóságát, akit saját újszülöttjének meggyilkolásával vádolnak. Miriam Ruth anya, a zárda főnöknője eltökélten próbálja Ágnest távol tartani

Őszi-téli kamaratermi előadásaink

Kedves Nézőink! Október 12-én indul az őszi-téli kamaratermi programsorozatunk az Ágnes, báránykám című igazán izgalmas, krimibe ágyazott történet színpadi előadásával, a főszerepben a tavasszal is megcsodált Gubík Ágival. Ahogy már megszokhatták a Kamaratermünkben, a további előadásaink is rendhagyó, különleges élményeket kínálnak, hol könnyedebben szórakoztatva, hol elgondolkodtatva és mélyen megrendítve, de a művészet erejével fel is

John Pielmeier: Ágnes, báránykám

2023. október 12. (csütörtök) 19.00 óra, Kamaraterem
Az Oh My God Productions vendégjátéka
Dr. Martha Livingstone-t, a törvényszéki pszichiátert egy zárdába rendelik ki. Feladata, hogy felmérje egy apácanövendék beszámíthatóságát, akit saját újszülöttjének meggyilkolásával vádolnak. Miriam Ruth anya, a zárda főnöknője eltökélten próbálja Ágnest távoltartani az orvostól, amivel tovább fokozza Livingstone gyanúit.

Sławomir Mrożek – Emigránsok

2023. október 24. (kedd) 19.00 óra, Kamaraterem
A Soproni Petőfi Színház, a felvidéki Csavar Színház és a Forrás Színház koprodukciója
Mrożek drámája húsba vágó és lélekbe markoló kérdéseket feszeget a hazájukat különböző okokból elhagyó emberekről. Valahol idegenben, egy föld alatti pincében élő értelmiségi figura és egy munkás sorsát mutatja meg az előadás a szabadság és a rabság kérdéskörét járva körül, felvillantva az emigrációs lét fájdalmas igazságait.

„Tíz kicsi bűnjel” – egy szerelem története

2023. október 28. (szombat) 19.00 óra, Kamaraterem
Zenés est Tatár Biankával és Gulyás Leventével
Egy nő és egy férfi vívódásai önmagukkal és egymással, a megismerkedéstől az újra és újra egymásra találáson át a közös életükig. Többek között Dés László, Presser Gábor, Cserháti Zsuzsa, Somló Tamás, Udvaros Dorottya, LGT, Hungária, Jazz+Az, Emil Rulez dalokon, Sztevanovity Dusán, Bereményi Géza és még sok nagyszerű szerző – néhol versként előadott – dalszövegein keresztül ismerjük meg érzéseiket, kapcsolatuk bonyodalmait.

Légrádi Gergely: Fekete-fehér

2023. november 9. (csütörtök) 19.00 óra, Kamaraterem
Játssza: Göttinger Pál
Egy hajóút – hosszú utazás. Van idő mesélni, van idő játszani. Úgy tűnik, barátaink – a Mesélő, Dr. B., Czentovic a sakkvilágbajnok, és persze a skót bányamérnök, McConnor – pont ezt teszik.

Egy hajóút – hosszú utazás. Van idő mesélni, van idő játszani. Úgy tűnik, barátaink – a Mesélő, Dr. B., Czentovic a sakkvilágbajnok, és persze a skót bányamérnök, McConnor – pont ezt teszik.

Willy Russel – Shirley Valentine

2023. november 14. (kedd) 19.00 óra, Kamaraterem
A Centrál Színház előadása
Willy Russell remekbe szabott, szívmelengető és sziporkázóan humoros sikerdarabját új fordításban láthatja a közönség Balsai Móni nagyszerű tolmácsolásában. A kiváló humorú Mrs. Bradshaw egy nap Görögországba szóló repülőjegyet kap, ami gyökerestül felforgatja az életét. 

Levél helyett – A Mácsafej zenekar koncertje

2023. november 22. (szerda) 19.00 óra, Kamaraterem
Közreműködik Korodi Janka és Kolcsár József színművész
A Mácsafej zenekar legújabb előadása, amely adathordozón is elérhető, szerelmes-vers összeállítás, amelyben elsősorban a magyar irodalom huszadik századi lírájából válogatva megzenésített versek és versek előadásával nyújt ízelítőt a szerelem/szeretet összetett világáról, többek között Szilágyi Domokos, Pilinszky János, József Attila, Radnóti Miklós, Székely János szerelmi lírájából válogatva és néhány kortárs költő (Fodor Ákos, Grecsó Krisztián) versével kiegészítve.

Duncan Macmillan: Lélegezz

2023. november 28. (kedd) 19.00 óra, Kamaraterem
A Katona József Színház előadása
A Nő és a Férfi. A Férfi gyereket szeretne. A Nő nem. Vagyis inkább igen. Mert végülis ez lenne az élet értelme és célja. De várjunk csak! Mekkora lesz egy újszülött ökológiai lábnyoma? Nem a túlnépesedett bolygót kéne inkább megmenteni? Utódok helyett fákat ültetni?