Shakespeare és Térey János – Beszélgetés az íróval és a Káli holtak című új regényének bemutatója

2018. július 15. 19.00 óra, Kamaraterem

Shakespeare és Térey János – Beszélgetés az íróval és a Káli holtak
című új regényének bemutatója

A Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiválján már hagyománnyá vált, hogy egy Shakespeare-hez köthető kortárs magyar írót, költőt is vendégül látunk. Most korunk egyik legizgalmasabb magyar alkotójával, Térey János József Attila-díjas, Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjas költővel, drámaíróval, prózaíróval ismerkedhetnek meg a fesztivál utolsó napján az érdeklődők.

Shakespeare és Térey János című est moderátora, Elek Tibor irodalomtörténész, ahogy korábbi vendégeit, például Esterházy Pétert, Bereményi Gézát, Nádasdy Ádámot, vagy legutóbb Kodolányi Gyulát, úgy Térey Jánost sem csak a Shakespeare-hez fűződő viszonyról fogja faggatni. Jóllehet a beszélgetés apropójául, Téreynek az Ünnepi Könyvhétre megjelent nagyregénye, a Káli holtakszolgál, ami egy olyan különlegesen érdekes kortársi színházi regény, amelyben nemcsak a csodálatos Káli-medencét ellepő zombi apokalipszisről készülő film, hanem a Trianoni Hamlet előadása is fontos szerepet kap.

A belépés díjtalan.

 width=