Molnár Ferenc: Liliom

Molnár Ferenc: Liliom
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása

A Gyulai Várszínház Erdélyi Hét programsorozatának nyitódarabjaként mutatták be az Erkel Ferenc Művelődési Központban Molnár Ferenc Liliom című darabját augusztus 30-án. Bocsárdi László rendezésében a Tamási Áron Színház társulata vitte színpadra az előadást, amely a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján számos díjat zsebelt be 2017-ben. A siker Gyulán is elsöprő volt.

Tóth Péter kritikája a Gyulai Hírlapban – 2018. augusztus 2.

https://www.gyulaihirlap.hu/121343-lehet-a-gazember-is-ember-am